DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Hamilton életben tartotta gumijait és megnyerte a Monacói Nagydíjat

Bár az előzetes hírek szerint nem feltétlenül lehetett esőre számítani a 66. Monacói Nagydíj alatt, de a rajt előtt mindkét Mercedes-versenyzővel közölték, hogy nagyobb intenzitású csapadékra számítanak 10-15 percen belül.

A rajtnál Lewis Hamilton fordult el elsőként, Bottast viszont Verstappen támadta a második helyért, de nem tudott bebújni a finn mellé, így visszasorolt harmadiknak. Charles Leclerc egy pozíciót tudott javítani, ekkor a 14. helyen állt.

A hazai pályán versenyző monacói pilóta elé leszállt a vörös köd, és elképesztően agresszívan támadta Norrist és Grosjeant is, majd mindkettejüket egy csodás manőverrel előzte meg. Aztán Hülkenberget is a Rascasse-ban próbálta megelőzni, de lekoccolta a falat és jobb hátsó defektet kapott. Közben a fél mezőnyt feltartotta a három keréken guruló Leclerc. A cafatokra szakadt hátsó kerék rendesen leamortizálta autóját és a pályára is rengeteg törmelék került emiatt, így be is jött a biztonsági autó a 11. körben.



Verstappen a bokszutcában előzte meg Valtteri Bottast, aki szándékosan lemaradt Lewis Hamiltontól, hogy egy körben ki tudjanak jönni kereket cserélni, azonban a finn ráfázott, ők ketten össze is ütköztek a bokszutcában, mindkét autó kisebb sérülést szenvedett, Bottas pedig még egyszer kénytelen volt kiállni kereket cserélni, alighanem defektet kapott az incidens miatt, így negyediknek esett vissza.

Az újraindítás után Giovinazzi lökte meg Kubicát a Rascasse-nál és okozott kisebb dugót, amíg a lengyel végrehajtott egy Y-manővert, és újra versenybe állt. Leclerc eközben még egyszer kiállt a bokszba, a kemény keverékű abroncsait lágyakra cserélte a csapat, egy körrel később azonban feladni kényszerült a monacói a hazai futamát. Egy kis izgalmat ígért ekkor, hogy Hamilton a közepes keverékeken autózott, míg a Verstappen-Vettel-Bottas üldözőhármas a kemény gumikon körözött.

Max Verstappen 5 másodperces időbüntetést kapott a Bottasszal szembeni ütközésért. A holland ekkor úgy döntött, hogy megpróbálja megelőzni Hamilton, és semmissé teszi az öt másodperces szankciót. Aztán a 28. körben Carlos Sainz jelentette először, hogy elkezdett szemerkélni az eső.

Hamilton folyamatosan a gumijai állapotáról érdeklődött a csapatnál, Verstappen pedig továbbra sem tett le a győzelem lehetőségéről, bár igazi előzési lehetősége nem adódott a 45. körig. Az 50. körben aztán jelezte Hamilton, hogy a bal első teljesen elfogyott, nem fogja tudni végigcsinálni a hátralévő 28 kört.

Pierre Gasly a 63. körben kiállt a bokszba friss lágy gumikért, hogy megpróbálják megfutni a leggyorsabb körért jár pluszpontot. A 70. körben aztán begyújtotta a rakétákat Verstappen, és mindent bevetett a győzelem, de legalább az előzés érdekében. Három körrel a vége előtt Verstappen megpöckölte Hamiltont az alagút után, de egyiküknek sem sérült az autója, így végül Lewis Hamilton nyerte a Monacói Nagydíjat, a dobogóra Vettel és Bottas állhatott fel Verstappen büntetése miatt.

 

A 2019-es Monacói Nagydíj végeredménye:

1 44 Lewis Hamilton Mercedes
2 5 Sebastian Vettel Ferrari
3 77 Valtteri Bottas Mercedes
4 33 Max Verstappen Red Bull Racing Honda
5 10 Pierre Gasly Red Bull Racing Honda
6 55 Carlos Sainz McLaren Renault
7 26 Daniil Kvyat Scuderia Toro Rosso Honda
8 23 Alexander Albon Scuderia Toro Rosso Honda
9 8 Romain Grosjean Haas Ferrari
10 3 Daniel Ricciardo Renault
11 4 Lando Norris McLaren Renault
12 20 Kevin Magnussen Haas Ferrari
13 11 Sergio Perez Racing Point BWT Mercedes
14 27 Nico Hulkenberg Renault
15 63 George Russell Williams Mercedes
16 18 Lance Stroll Racing Point BWT Mercedes
17 7 Kimi Raikkonen Alfa Romeo Racing Ferrari
18 88 Robert Kubica Williams Mercedes
19 99 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing Ferrari
RET 16 Charles Leclerc Ferrari
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: