Van is ebben valami, hiszen nemcsak a verseny első szakaszában, hanem a szabadedzések alatt is rendkívül gyors volt a monacói. A Ferrari fiatal pilótája a hibája mellett a rossz taktikának tudta be, hogy csak az ötödik pozícióban végzett.
Csapata azt próbálta meg, hogy Leclerc a keményebbik keveréken jusson be a kvalifikáció utolsó szakaszába, de hibázott. Hamilton szerint nem volt rossz elképzelés ez az olasz gárdától: „Visszatekintve, nem lepődtem volna meg, ha megcsinálják. Megvolt a tempója, hogy végigvigye ezt azon a gumin. És ha sikerül neki a Q3, a pole-pozíció is az övé lett volna.”
„Azt számoltuk, hogy Vettel két tizeddel gyorsabb lett volna Valtterinél, ha megvan előtte a tér, ami például nekünk megvolt. Ráadásul Leclerc két tizeddel még nála (Vettelnél) is gyorsabbnak bizonyult egész hétvégén” – magyarázta Hamilton.
„Vannak olyan versenyek, ahol mi is megpróbáljuk, és ha keményebb gumin jut be az ember a Q3-ba, az jobb taktika. Különösen egy olyan versenyen, mint ez, ahol a lágyabb gumi előnye minimális (az időmérőn). Ha ez bejön, nem láttuk volna sokáig. Ellépett volna, mert a lágyakon mi egész hétvégén szenvedtünk” – zárta mondandóját a brit világbajnok, aki mellett Valtteri Bottas sem írná még le a Ferrarit az idény ilyen korai szakaszában.