DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Exkluzív: Megnyugvást hozott a kockás zászló

„Ez a néhány kör legalább olyan hosszú lesz, mintha a Le Mans-i 24 órás futamot néznénk!” – mondta Didier Coton, Valtteri Bottas menedzsere a formula.hu-nak a Mercedes hospitality-egységében, ahol tűkön ülve figyelte az Azerbajdzsáni Nagydíj eseményeit. A francia üzletember a leintés pillanatában nagyot csapott az asztalra és felkiáltott: „Megvan!”

Bottas végig magabiztosan vezetett Baku hírhedt utcáin, de miért volt mégis ideges a menedzser? Főképp azért, mert a televíziós világadásban csak az volt látható, hogy Toto Wolff megnyomja a csapatrádión a pilóták gombját, azt viszont nem hallhattuk, hogy mit mondott. Természetesen sokakban megállt az ütőér, hogy helycserére adott utasítást, de végül nem ez történt: Lewis Hamilton közel járt ugyan, de Bottas megőrizte az elsőséget és véghezvitte, ami egy éve ugyanitt nem sikerült neki. A kockás zászló természetesen a megnyugvást hozta az egyébként mindig higgadt menedzser számára is.

„Ez a futam még úgy is nagyon kemény volt, hogy valójában az élmezőnyben nem sok minden történt. Lewis nyomás alatt tartott mindvégig, így nem hibázhattam. Sikerült mindent az irányításom alatt tartani, így boldog vagyok, hogy megláthattam a kockás zászlót és győztem” – mondta az idei második, pályafutása ötödik győzelmét arató finn, aki újra átvette a vezetést a világbajnoki tabellán: Baku után 87 egységet jegyez, így egyetlen ponttal előzi meg címvédő csapattársát, a 2. helyen leintett Hamiltont.



A győzelem sorsa a rajtnál dőlt el, amikor Hamilton hevesen rohamozott, kanyarokon keresztül ostromolta Bottast (Coton menedzser arca ekkor is minden színben játszott), de végül besorolt a finn mögé, akit később sem tudott maga mögé utasítani. „Határozottan” – felelte az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján Hamilton arra a kérdésre, hogy több agresszivitással legyűrhette volna-e a csapattársat a rajtnál. „Nagyon nehéz helyzet az ilyen, mert mindig emlékezned kell arra, hogy egy nagy csapat tagja vagy, sokan dolgoznak értünk, így nem lehetünk önzőek. Nyomhattam volna keményebben a gázt, de Valtteri talán több pozíciót is veszített volna, s míg én talán előrébb jutottam volna, őt talán megelőzte volna az egyik Ferrari. Együtt kell dolgoznunk. Persze, meg akartam előzni, de óvatosnak is kellett lennem, helyet kellett adnom, de őriznünk is kellett az első sort. Igen, ott veszítettem, de ezt az áldozatot néha meg kell hozni annak érdekében, hogy a csapat nyerjen.”

A két pilóta megerősítette, hogy nem kaptak üzenetet Wolfftól, a szakvezető pedig később maga is felvázolta, hogy mi történt, amikor a csapatrádiót babrálta. „Amikor a versenyzőhöz beszélünk, annak a csatornának nyitottnak kell lennie, azt elérhetővé kell tenni. Van egy belső vonalunk is, azon csak mi beszélünk egymással. A versenyzőhöz nem beszéltem. Ismerem magam, tudom, hogy mennyire szenvedélyes vagyok, így nem akartam magamnak egy plusz feladatot adni azzal, hogy esetleg valami olyat mondok, amit később megbánnék. A verseny során egyszer sem szóltam a versenyzőkhöz, a stratégáinkkal beszéltem, mégpedig arról, hogy Vettel közel kerülhet-e hozzánk, kímélhetjük-e a motorokat, vajon Leclerc vagy Verstappen megpróbálkozik-e a legyorsabb körrel. Tudtuk, hogy a vége akár pikáns is lehet a versenynek, ennek ellenére nem beszéltünk hozzájuk” – fogalmazott a szakvezető, aki megerősítette: nem is merült fel a lehetőség, hogy csapatutasítást alkalmazzanak.

Bakuban újabb jelét kaptuk annak, hogy a Ferrarinak köze nincs ahhoz a formához, amelyet a felkészülési időszakban mutattak. Azerbajdzsánba fejlesztési csomaggal érkeztek, Charles Leclerc a kvalifikációs bukásig ígéretes formát mutatott, de a versenyen ezúttal sem tudták érdemben veszélyeztetni a zsinórban negyedik kettős győzelmét arató Mercedest. Sebastian Vettel a 3. helyen futott be, a hihetetlenül hossz első etapja során pedig a mezőny élén is megforduló Leclerc végül az 5. pozícióban ért célba. Vettel továbbra is azon az állásponton van, hogy tévednek azok, akik szerint súlyos gondok vannak a maranellói csapatnál, ám azt megjegyezte: valóban drasztikus javulásra van szükség a folytatásban. „Nyilvánvaló, hogy az elmúlt négy futamot véve nem ott tartunk, ahol kellene és Barcelonára sem mi vagyunk a favoritok. A csapat hangulat jó és készül néhány újítás az autóra, így remélhetőleg tovább hajszolhatjuk majd a Mercedest. Nagyon várjuk már, hogy legyen egy sima hétvégénk, mert az első négy sajnos nem volt az. Ez különösen fontos lenne ahhoz, hogy továbbra is partiban lehessünk velük és megpróbálhassunk fordítani” – fogalmazott a négyszeres világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: