DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A Ferrari a Mercedes megoldásait másolja

A Ferrari csapatfőnöke elárulta, hogy a Mercedestől vesznek át ötleteket, amik azt remélik, segítik majd őket a felzárkózásban. Az olaszok merész aerodinamikája nem tűnik célravezetőnek.

A Ferrari és az Alfa Romeo is rendkívül szokatlan aerodinamikai megoldásokkal rukkolt elő a 2019-es szezonra, azonban a szinte véglap nélküli első szárnyak nem hozták meg a várt hatást, legalábbis a Ferrari oldalán.

Mindenesetre, biztos, ami biztos alapon a Scuderiánál most a hátsó szárny lecserélése van napirendi ponton, melyet a Mercedeshez hasonlóan alakítanának ki, ismerte el a csapatfőnök, Mattia Binotto: „Egy olyan hátsó szárny érkezik hamarosan, mint a Mercedesé” – idézi az olaszt az Auto Motor und Sport.



Ez úgy tűnik azt jelenti, hogy a Ferrari nem fél beismerni azt, hogy hibáztak, és a jobban teljesítő Mercedes megoldásával szeretnék szorosabbá tenni az éven eddig nem igazán látott csatát. A 2016-os világbajnok, Nico Rosberg elmondta, hogy beszélt a Kínai Nagydíjat követően néhány ferraris szakemberrel, akik elárulták neki, hogy már Barcelonában az új hátsó légterelő lesz látható a Scuderia autóin.

Alighanem az első szárnyon is módosítania kell majd az olaszoknak annak érdekében, hogy kihozzák a legtöbbet az új elemből. Kíváncsian várjuk, hogy a Mercedes vajon mit lép erre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: