DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso: Nem bántam meg, hogy távoztam az F1-ből

A McLaren a tél során óriási lépést tett előre az erőviszonyokat illetően, hiszen Bahreinben mindkét autójukkal bejutottak a Q3-ba. Alonso azonban nem bánta meg, hogy kiszállt az F1-ből.

Rengetegen azt várták, hogy a McLaren a 2019-es szezonban is csak szenvedni fog és keresi majd régi fényét, azonban az idei szezonra – végre – sikerült egy olyan autót építeniük a wokingiaknak, amivel megtettek egy jó nagy lépést előre.

Lando Norris már Ausztráliában is fantasztikusan vezetett, aztán Bahreinben a hatodik helyet szerezte meg, de azt is érdemes megjegyezni, hogy mindkét McLaren bejutott szombaton a kvalifikáció harmadik, utolsó szakaszába, amire tavaly egyáltalán nem volt példa.

Alonso elégedett a döntésével


„A tavalyi szezon második felét azzal töltöttük, hogy megértsük az autó problémáit, most pedig úgy tűnik, megérte” – mondta Carlos Sainz Bahreinben. „Egyre inkább megértjük az autó viselkedését, napról napra jobbak vagyunk, bejutottunk az időmérőn a legjobbak közé, ami három-négy hónapja még teljesen elképzelhetetlen volt.”

Arra a kérdésre, hogy vajon Fernando Alonso azért teszteli-e a McLarent a héten, mert szeretne visszatérni, Gil de Ferran csak annyit mondott, hogy erről a spanyolt kérdezzék meg, de természetesen örül, hogy Alonso velük lesz a héten.

A Movistarnak azonban azt mondta a kétszeres F1-es világbajnok, hogy nem bánta meg tavalyi döntését: „Úgy határoztam, hogy idén más célokért fogok küzdeni. Tavaly úgy mentem el innen, hogy negyedik voltam a bajnokságban. Ötödikként zártam Ausztráliában, itt pedig a hetedik helyen végeztem. Itt töltöttem 18 évet, szóval azt hiszem, azért, hogy megint kilencedik, vagy tizedik legyek a végén, nem érte volna meg itt maradni.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: