DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Domenicali: Bahreinben látjuk meg az igazi Ferrarit

Stefano Domenicali, a Ferrari egykori csapatfőnöke sem gondolja, hogy a Scuderia valódi arcát láthattuk Melbourne-ben. Szerinte Bahrein után tisztábban fogunk majd látni az erőviszonyokat illetően.

Lewis Hamilton szerint sem volt mérvadó az, amit az Ausztrál Nagydíjon láthattunk. Ő sem gondolná, hogy ennyivel a Ferrari előtt tartanak, és ezt a véleményt osztja Stefano Domenicali, akit a télen még azzal is hírbe hoztak, hogy akár visszatérhet az olaszokhoz.

Ez végül azonban nem történt meg, ettől persze még az egykori csapatvezető is megosztotta a nyilvánossággal véleményét az első versenyről: „Igen, rendkívül nehéz hétvégéjük volt. De nem szabad elfelednünk, hogy Melbourne egy különleges helyszín” – idézi Domenicalit a One Stop Strategy oldala.



„A Ferrari nem tudta megmutatni a valós erejét, ezért lesz számomra komolyabb viszonyítási pont Bahrein. Ausztráliában az autó túl lassú volt, én nyilván nem tudom, hogy ennek a gumik, a karosszéria, vagy inkább az erőforrás lehetett az oka.”

„Ha megnézzük a tempót és a köridőket, nyilvánvalóvá válik, hogy valami nem stimmelt a hétvégén, ugyanakkor ezt nem szabad ezúttal túlreagálniuk. Bahreinben majd ki fog derülni, mi is az igazság valójában.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: