DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Montoya sejti Bottas gyengeségének okát

Nem túl hosszú pályafutása során a Williamsnél és a McLarennél is győzelmekért harcolhatott Juan Pablo Montoya, akinek van elképzelése arról, miért gyengélkedett tavaly ilyen látványosan Bottas.

Bár az évad első néhány versenyét igen biztatóan kezdte Valtteri Bottas, de végül egy stratégiai hiba (Kínában) és egy elképesztő balszerencse (Bakuban az utolsóelőtti körben, vezető helyen kapott defektet és esett ki) megfosztotta az igen valószínű sanghaji és bakui futamgyőzelemtől.

Ezt követően viszont látványosan visszaesett a teljesítménye. Előtte inkább meggyőzőbbnek tűnt, mint Lewis Hamilton, utána azonban az újfejlesztésű Mercedesszel nem igazán találta a közös nevezőt, míg a brit ász szárnyalni kezdett, sorra nyerte a versenyeket még akkor is, amikor a Ferrari tűnt erősebbnek, így végül könnyedén söpörte be pályafutása ötödik világbajnoki címét.

Juan Pablo Montoya biztos abban, hogy éppen ezek az új fejlesztések idézték azt elő, hogy Bottas már nem érezte kényelmesen magát az autó vezetése közben, brit csapattársának viszont kedvezőek voltak az autón végzett változtatások, így alakult ki végül köztük a látványos különbség. Hamilton fölényesen világbajnok lett, Bottas pedig év végéig egészen az ötödik pozícióig zuhant vissza.

Montoya szerint a Mercedes új autója csak Hamiltonnak feküdt, Bottasnak nem


„Sokkal egyszerűbb mindent kihozni az autóból, ha annak vezetése közben a pilóta otthonosan érzi magát a versenyautóban. Jó eséllyel annyi történt, hogy Bottasnak nem feküdt az új Mercedes, miközben Lewisnak igen. Gyorsan láthattuk is a nagy különbséget köztük onnantól” – nyilatkozta a kétszeres Indy 500-győztes az AS című lapnak. Korábban Nico Rosberg is azt ecsetelte, hogy Valtteri Bottas sokkal jobb versenyző annál, mint amit 2018-ban mutatott.

Mit vár az egykori CART-bajnok a 2019-es esztendőtől? „Két nagy kérdésre várom a választ. Az egyik, hogy vajon a Red Bull-Honda formáció képes-e annyit fejlődni, hogy igazán sikeressé váljanak. A második pedig, hogy a Mercedes és a Ferrari versenyfutásában melyik istálló viszi pályára a legjobb autót” – reagált Montoya.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: