DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Horner: Ez állt a Multi 21 hátterében

Elkalauzolunk benneteket a 2013-as Malajziai Nagydíjra, ahol a domináns Red Bull istállója egyik legnehezebb futamát teljesítette. Na, nem azért, mert annyira nehéz lett volna megnyerniük a versenyt.

A helyszín Malajzia, Sepang, az időpont 2013. március 24-e. Mark Webber Red Bullja halad az élen, mögötte a csapattársa, Sebastian Vettel autózik. A 44. körben az 1-es autóban ülő Sebastian Vettel fülére szól Christian Horner: „Multi 21.” Akkor még nem tudtuk, mit is jelent ez, később fény derült rá, hogy ez az üzenet annyit takart, hogy a 2-es autó, vagyis Webber haladjon elöl, Vettel pedig az 1-essel kövesse őt, és ne próbálja megelőzni. Vettel azonban fittyet hányt a csapatutasításra, és megnyerte a 2013-as Malajziai Nagydíjat.

Christian Horner most elmondta, hogy szerinte mi vezetett ehhez a jelenetsorhoz, ami szerinte végső soron Webber 2012-es megmozdulásának volt a revánsa: „Kettejük rivalizálása 2012 végén csúcsosodott ki, mikor Sebastian a világbajnoki címért harcolt Fernando ellen. A világbajnoki címet eldöntő Brazil Nagydíj rajtjánál Mark ráhúzta őt a falra, ami hozzájárult ahhoz, hogy néhány másodperccel később Bruno Senna kiforgassa Vettelt, és a többi és a többi…” – mondta Horner az F1 podcastjének legutóbbi adásában.



„Sebastian nagyon dühös volt emiatt, mivel megbeszéltük a futam előtt, hogy Mark már nincs harcban a világbajnoki címért, így mindent meg kell, tegyen azért, hogy támogassa a csapattársát. Azonban ő aznap inkább az ösztöneire hallgatott, nem hinném, hogy az járt a fejében, hogy nem akarja támogatni Sebet. És ennek a másnapját láthattuk viszont Malajziában, ami konkrétan két versennyel ezután volt, viszont eltelt közben öt hónap.”

„Szóval adott volt egy olyan szituáció, hogy Mark ült az elöl lévő autóban, Sebastian pedig friss gumikon üldözte őt. Az abroncsokkal eléggé óvatosan kellett bánnunk, szóval azt mondtuk nekik, hogy tartsák a pozíciót. Mire Sebastian valószínűleg arra gondolhatott, hogy: ’B*sszátok meg!’  100%-ig biztos vagyok benne, hogy ezzel vágott vissza Seb Interlagosért. A verseny után le is ültek Kínában, hogy megbeszéljék a dolgokat, de ez a találkozó nem sikerült valami fényesen, szóval annyira feszültté vált a helyzet, amennyire csak lehetett.”

Mark Webber 2013 végén úgy döntött, szögre akasztja a bukósisakot, így kénytelen volt kilenc futamgyőzelemmel visszavonulni, míg csapattársa zsinórban négy világbajnoki címet tudott szerezni ez idő alatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: