DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Brawn: Schumacher nem követte volna el Vettel hibáját

A Ferrari korábbi technikai igazgatója szerint Sebastian Vettel is hibás a Ferrari hajrában látott mélyrepülésében. Úgy véli, Michael Schumacher ezt a baklövést nem követte volna el annak idején.

Nehéz lenne tagadni, hogy a négyszeres világbajnok német pilóta több látványos vezetői hibát is vétett 2018-ban, ami miatt rengeteg pontot dobott el magától. Maga az érintett is elismeri, hogy bizony sokszor nem volt a helyzet magaslatán, ezért is nyerhetett végül ennyire simán Lewis Hamilton.

Ugyanakkor a Ferrari is rossz irányba indult el az évközi fejlesztéseknél, a Szingapúrban bemutatkozó új csomag egyáltalán nem jófelé vitte a Scuderia tempóját, de csak túl későn kaptak észbe. Addigra az azóta ötszörös világbajnokká koronázott brit már nagyon messze járt pontszámban. A Formula-1 sportigazgatója szerint Vettel „utasként” viselkedett ebben a helyzetben, pedig nem hagyhatta volna ennyiben.

„Sebnek meglehetősen változóra sikeredett 2018. Több kiváló teljesítménnyel is jelentkezett és nagy szerepe volt abban, hogy az istálló előrelépett, de végül sem ő, sem a csapat nem felelt meg az elvárásoknak” – nyilatkozta Ross Brawn a Formula-1 hivatalos honlapján.

Michael Schumacher inkább rátörte Brawnra az ajtót, de nem hagyta, hogy rossz irányba haladjanak a dolgok


„Nem tudom, hogyan működik a kémia és a dinamika a csapaton belül, illetve milyen a viszonyuk Sebastiannal. Ő is elkövetett egy-két hibát, de úgy látszott, hogy technikailag a gárda is rossz irányt vett. Számos versenyhétvégét teljesítettek, mire rájöttek, hogy vissza kell váltani a régebbi specifikációra (aerodinamikailag), ez hozta rendbe formájukat.”

„Pilótaként ilyenkor senki nem viselheti egyszerű utasként az eseményeket. Emlékszem, amikor a Ferrarinál dolgoztam, ha bármi bizonytalanság is adódott, akkor Michael Schumacher szinte rám törte az ajtót, hogy átbeszéljük. Inkább extra időt töltöttünk a mérnökökkel és addig dolgoztunk, amíg ismét kényelmesen érezte magát.” Korábban Rob Smedley is elismerte, hogy a hétszeres világbajnok német versenyző távozása komoly kihatással volt a Scuderiára később.

„Ez motiválja a csapatot, komoly energiákat mozgósít, más perspektívából látják a helyzetet. A siker és a kudarc között néha egészen apró különbségek találhatók. Nem hinném, hogy akár Vettelnek, akár az istállónak drámai változtatásokra van szüksége, de az utolsó mozaik még hiányzott” – tette hozzá Ross Brawn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: