DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton közel hibátlan volt, de tovább javulna

Bár csapatfőnöke szerint Lewis Hamilton 2018-ban szinte teljesen hiba nélkül teljesítette az évet, ő maga azonban önkritikusan szakadatlanul azt vizsgálja, hol hibázott, hol tudna még tovább javulni.

Alig egy hónapja, hogy a brit ászt ötszörös világbajnokká koronázták a Formula-1-ben, csapatfőnöke szeme előtt már az lebeg, hogy idén szinte vezetői hibák nélkül versenyző pilótája a következő két évben is feltétlenül nagy esélyese két további világbajnoki címnek, 2020-ra akár utol is érheti Michael Schumacher elképesztő rekordját.

Amikor megkérdezték a Mercedes csapatvezetőjét arról, (Hamilton) melyik teljesítménye nyűgözte le őt a legjobban, meglehetősen keresgélnie kellett, annyira sok kitűnő produkciója akadt idén az ötszörös világbajnoknak, aki végül nagy pontelőnnyel söpörte be újabb bajnoki elsőségét. Végül arra jutott, hogy a brit annyira közel volt idén a tökéletességhez, hogy szinte nem is talál hibát a szezonjában.

Wolff szerint Hamiltonnak minden esélye megvan két újabb világbajnoki elsőségre


„Mindannyian úgy gondoljuk, hogy egy csapat sikerének legfontosabb kulcsa az, hogy holnap mindig jobban kell teljesítenünk, mint ma. Lewis emberként és pilótaként is minden egyes évben rá tudott tenni még egy lapáttal, amióta együtt dolgozunk. Idén pedig valóban nagyon ritkán láthattunk tőle hibát” – dicsérte versenyzőjét Toto Wolff.

Ötszörös világbajnokként is arra vágyik, hogy megismerje, mely területeken tudná még feljebb emelni a lécet. „Tegnap erről beszélgettünk a repülőn. Megdicsértem őt, hogy azon nagyon kevés pilóták közé tartozik, aki tökéletesen vitte végig az évadot. Ő azonban azonnal rávágta, hogy nem, mert itt és itt és itt nem volt elég jó.”

„További két évig szól a szerződése, 2020 végéig. Potenciálisan újabb két világbajnoki cím van benne, nagyszerű lenne, ha képes lenne ezt véghez vinni. Úgy vélem, ehhez igen jó pozícióban is vagyunk. De minden egyes évben mindenki nulláról indul, a kihívás nagyobb lesz, mint idén. Remek a csapatszellem, hogy ismét megcsináljuk, de el kell mondanom, hogy a Ferrari, a Red Bull és a többiek is mindent megtesznek, hogy megállítsanak minket” – tekintett előre Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: