DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Szerződést szeghetett a Red Bull?

Brendon Hartley nem igazán burkolt utalást tett arra, hogy az energiaitalosok félrevezették őt, az új-zélandi úgy gondolta, hosszú távra írt alá a Toro Rossóhoz, miután a WEC-ből újra a Formula-1-be hívták.

2017 őszén bombaként robbant a hír, hogy teljesen váratlanul a Toro Rosso megüresedő versenyzői ülését a közel tíz évvel korábban a csapatnak már tesztelő, ám azóta a száguldó cirkusztól eltávolodó Brendon Hartley foglalhatja el. A Red Bull juniorprogramjából akkoriban kikerült, ám a WEC-ben világbajnoki címig jutott, valamint Le Mans-i 24 órás győzelemmel is büszkélkedhet.

A tavalyi szezon végén nyújtott teljesítményt nehéz értékelni, ugyanis a bikák fiókcsapata rendszeresen motorhibákkal küzdött és szinte folyamatosan a mezőny végéről kellett indulnia a Gasly-Hartley-párosnak méghozzá többnyire leharcolt motorkomponensekkel.

2018-ban teljes évadot futhatott a Toro Rossónál Hartley, de látványosan elmaradt a Red Bullhoz év végén átigazoló Pierre Gaslytól, a húszfős mezőny tizenkilencedik helyén végzett. Először Danyiil Kvjat szintén váratlan visszatérését jelentette be az istálló, majd a múlt héten Alexander Albon érkezéséről számolt be, így az alulteljesítő új-zélandinak nem maradt ülés a Formula-1-ben a jövő évre.

Hartley szerint a Red Bull egyáltalán nem bánt vele igazságosan, sokkal több van a háttérben, amit eddig nem mondott el, többek között egy sejtelmes utalás egy hosszabb távú szerződésre. „Egy napon szeretném elmondani a teljes történetet. Nem valami élvezetes, hogy ennyi a politika, ahhoz is kellett némi idő, hogy az extra médiafelhajtást megszokjam” – fogalmazott Hartley a Radio Sportnak.

Félrevezette volna a Red Bull és a Toro Rosso Hartley-t?


„Jól felkészülten érkeztem meg a Formula-1-be a Porschétól. A nyomás azonban rosszabb hatással volt rám, mint gondoltam, állandóan jobban és jobban a mikroszkóp alatt voltam, igaz, ezt lassacskán megszoktam és egyre kényelmesebben elviseltem.”

„Már a szezon legelején olyan pletykákat hallottam, hogy kirúgnak, ami óriási meglepetés volt számomra, mivel abban a hitben voltam, hogy hosszú távra szerződtem a Red Bull-lal. Világbajnokként érkeztem az F1-be és már két-három verseny után jöttek a híresztelések és a jövőm megkérdőjelezése.”

„Boldog vagyok amiatt, ahogy kezeltem ezt a helyzetet. Sokkal erősebben jöttem ki végül belőle. Harcoltam és fejlődtem az egész szezon során. Olyan cikkek jelentek meg a sajtóban, hogy fejlődnöm kell és legyőznöm a csapattársamat. A szezon vége felé el is értem ezt, remek kapcsolatot alakítottam ki a Hondával, az egész stábbal, a csapattársamat pedig rendszeresen legyőztem. Ezekre mind büszke lehetek” – tette hozzá Hartley.

Az ügy mindenképpen sejtelmes, de ha írásba foglalt hosszú távú szerződéssel rendelkezett volna Hartley, akkor valószínűleg már régen beperelte volna egykori csapatát ezen szerződés megszegéséért. Nem valószínű, hogy az új-zélandit újra látnánk még a Formula-1-ben az idei év után.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: