DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Horner: Jövőre megnehezítjük a többiek dolgát

Egy fenomenális csapat a Red Bull Christian Horner meglátása szerint, és amennyiben jövőre birtokukban lesz egy leheletnyivel több lóerő, minden pályán beleszólhatnak majd a küzdelembe.

A Red Bull csapata a harmadik helyet szerezte meg idén is a konstruktőri pontversenyben, míg két pilótájuk, Max Verstappen és Daniel Ricciardo az ötödik és hatodik helyeket foglalják el a tabellán. A holland egy kis szerencsével még akár a harmadik pozíciót is elcsípheti év végén, bár inkább a negyedik hely megszerzése tűnik számára reális célnak, hiszen mindössze három ponttal van lemaradva Valtteri Bottas mögött az idényzáró előtt.

Mindkét versenyző autója számtalanszor hibásodott meg az év során, de legfőképpen a pont a Renault-hoz távozó Ricciardót nem fogadta kegyeibe Fortuna. Az osztrák istálló szezon közben döntött úgy, hogy jövőre lecserélik a Renault erőforrásait, s helyette a japán Honda motorjait építik majd be a Red Bullba.

Változik az idei erősorrend jövőre?


Christian Horner azon a véleményen van, hogy ha a Honda fejlődni fog a télen, – márpedig fog – akkor minden versenyen esélyesek lesznek: „Egy fenomenális csapatunk van, amely nagyszerű autót képes építeni. Amint birtokunkba kerül egy kicsivel több lóerő, amelyet úgy fest a Honda magával fog hozni, minden versenyt nehézzé tehetünk majd a riválisaink számára” – idézi Hornert a GP Fans.

A Honda az idei évben váltott át a McLarenről a Toro Rossóra, és a Red Bull vezetőit meggyőzte a japánok által mutatott fejlődés: „Idén is pazar autónk volt. Csak az időmérőkön és az egyenesekben szenvedtünk. Ha ebben előrébb tudunk lépni, márpedig a számok biztatóak, akkor jövőre erősebb pozícióban leszünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: