DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Allison: Régen csak rosszat gondoltam Hamiltonról

A Mercedes technikai igazgatója nem hitte sem őszinte, sem egyenes embernek Lewis Hamiltont egészen addig, amíg meg nem ismerte. Amióta azonban szorosan együtt dolgoznak, megváltozott a véleménye.

A Mercedes és Lewis Hamilton szinte verhetetlen párost alkot az utóbbi években. A modern hibridéra megjelenésével, 2014 óta mindössze egyetlen egyszer, két évvel ezelőtt nem a brit zsebelte be a világbajnoki címet, így összesen öt van már neki, ebből négyet a német gyári csapat segítségével gyűjtött.

Az istálló technikai igazgatója egyáltalán nem volt jó véleménnyel a kitűnő versenyző jelleméről, nem érezte, hogy egyenes lenne. „Lehet, hogy ezért keresztre fog engem feszíteni, de mielőtt csatlakoztam volna a Mercedeshez, a nyilatkozatai alapján úgy ítéltem meg őt, hogy nem őszinte, nem egyenes ember. Szinte a legrosszabbakat gondoltam róla” – ismerte el James Allison a Sportsmail című lapnak.

„Amikor azt mondta, hogy élete legnagyszerűbb időmérős körét futotta, rendre azt gondoltam, miért mondja ezt, amikor már egy tonnányi csodálatos pole-pozíciót szerzett. De amikor az ember a csapaton belül van és részét képezi a gépezetnek, egyből rájön, hogy valóban őszintén így gondolja.”

Hamilton nem a kamerák kedvéért ápol jó barátságot Mongerrel


„Amikor néhány évvel ezelőtt elveszítettem a feleségemet, rendkívül együttérző volt. Mindenféle mesterkéltség nélkül fejezte ki sajnálatát a történések miatt, majd inkább engem hallgatott meg hosszasan.”

Billy Mongerhez kötődő kapcsolata sem a külvilágnak szól. A mindkét lábát elveszítő brit fiúval szoros barátságot ápol. Amit egyik kamera sem lát, hogy együtt leülnek és négyszemközt hosszasan beszélgetnek. Semmiféle érdekük nem fűződik hozzá, egyszerűen jól érzik magukat együtt.”

„Mindannyiunknak megvolt a lehetősége beszélgetni Billyvel, de egyikünk sem olyan módon teszi ezt, ahogy Lewis. A munkában sem akarja minden szituációban azt bizonyítani, hogy ő itt az alfahím. Tudja, hogy mindannyian különbözőképpen látjuk a világot és megfelelő teret ad ahhoz, hogy mindenki a maga módján végezze a munkáját. A beszédei se nem túl hosszúak, se nem rövidek. Amikor valamit meg kell beszélnünk, mindig csak annyit mond, amennyi szükséges” – tette hozzá Allison.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: