DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Palmer: Hamilton Ferrarival is világbajnok lett volna

Idén a technika helyett az döntött, a két topversenyző melyike tudott hibátlanul vezetni, mutatott rá a szakértővé vedlett F1-es. Úgy véli, 2019-ben akár Verstappen és Leclerc is megszorongathatja az ötszörös bajnokot.

A Ferrari idén a 2018-asnál versenyképesebb autóval állt elő, Sebastian Vettel a végelszámolásban mégis ismét kikapott a Mercedesben ülő Lewis Hamiltontól. A Renault korábbi pilótája, a BBC-hez szakértőként beálló Jolyon Palmer kifejtette, hogy nem a technikai feltételek, hanem a versenyzői kvalitások döntöttek.

„Vettel egy világklasszis versenyző. Maga is négy bajnoki címet nyert, és jócskán felülkerekedett a csapattársán, Raikkönenen” – szögezte le Palmer a bbc.com-on írt rovatában, hogy nem a német tehetségét akarja kisebbíteni. „Ebben az évben azonban Hamilton felszínre hozta a hibáit, míg ő maga makulátlanul vezetett. Vettelre a nyomás teljes súlyával nehezedett, ő pedig folyamatosan megroggyant alatta. Nagy hibákat követett el a Francia, Német, Olasz, Japán és USA Nagydíjakon, amelyek a bajnoki címbe kerültek. Hamilton viszont rendíthetetlen volt.”



„Vettel megnyerhette volna a bajnoki címet idén, figyelembe véve sebességét és a Ferrari formáját. Ő és Hamilton is fejenként négy címmel kezdték a szezont, az autók között pedig nem volt különbség. A versenyzők között annál inkább, mint kiderült. Hamilton a kettő közül akármelyik autóval megnyerte volna a szezont az idei formájában” – írta Palmer. Feltételezhető, hogy ebbe beleértette: akkor is, ha Vettel lett volna a csapattársa.

A 37 nagydíjrészvételt számláló Palmer előretekintett a 2019-es szezonra is: kik jelenthetnek veszélyt Hamiltonra a következő idényben? Vélekedése szerint Vettel mellett két új kihívó tűnhet fel.

„Verstappen Mexikóban megmutatta, milyen domináns tud lenni. Az egész hétvégét dominálta, igaz, a pole-pozíciót a csapattársa szerezte, mivel épp az volt az egyetlen kör, amelyen a hétvégén gyorsabb volt Verstappennél.  A Red Bull autója lehet az egyedüli akadálya, hogy jövőre a bajnoki címért harcoljon, különösen a motor. Viszont a Renault-ról Hondára váltás révén nagy az optimizmus a csapatban.”

„A legjelentősebb fenyegetés Hamiltonra a régi ellenségtől érkezik. Charles Leclerc csatlakozik a Ferrarihoz, és óriási tehetséggel van megáldva. A leigazolása miatt Vettel rákényszerül, hogy újabb sebességi fokozatba lépjen. Leclerc éhes lesz a sikerre és rögtön a neves versenyzők sarkában lesz, mert le akarja tenni a névjegyét. Ha az idén látott formáját követi, akkor nyomást tud helyezni Vettelre, vagy akár maga is harcban lehet a bajnoki címért, ha a Ferrari legalább olyan jó autót tud biztosítani kettőjüknek, mint az idei” – vitte be az egyenletbe Leclerc-t is Palmer.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: