DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen figyelmeztette riválisait

Bár már negyedik szezonját teljesíti a Formula-1-ben, még mindig csak húszéves. Négy futamgyőzelme ellenére sem érte még el csúcsformáját, ez intő jel a többiek számára, Verstappen még jobb lesz.

Édesapja, Jos Verstappen 1994-ben kezdte Formula-1-es pályafutását és bár az abban az évben (először) világbajnokká váló Michael Schumacher csapattársa volt, két dobogós helyezésnél többet nem tudott felmutatni. Egy-két villanáson kívül nem sikerült felhívnia magára a figyelmet, így ez is maradt legjobb szezonja, a későbbiekben már csak gyengébb istállóknál kapott helyet.

Max Verstappenen már rendkívül fiatal korában megakadt a szakemberek szeme és édesapja is jól menedzselte fiát, így 2015-ben, alig tizenhét évesen bemutatkozhatott a Toro Rosso színeiben a Formula-1-ben is. Parádésan teljesített a fiatal holland, alig egy évvel később, a 2016-os Spanyol Nagydíj előtt előléptették az anyacsapathoz és első Red Bullnál teljesített versenyén (a két Mercedes ütközésének köszönhetően) azonnal futamgyőzelmet szerzett.

Személyisége annyiból megosztó a szakemberek és a rajongók körében is, hogy pokoli gyorsasága ugyan vitathatatlan, ám túl sokat hibázik, néha csak saját maga töri össze az autót, vagy esik vissza, időnként viszont másokkal is ütközik. Az év első harmadában különösen sok kritika érte őt, mivel sorozatosan hibázott és dobta el a jobbnál jobb eredmények lehetőségét.

Verstappent visszafogja a Red Bull gyenge motorja - de mi lesz jövőre?


De előbb-utóbb benő a feje lágya. „Húszévesen nem panaszkodhatom. Szeretem, amit csinálok, a hobbim lett a szakmám, ami rendkívül jó dolog. Még bőven van mit megnyernem, különösen a Formula-1-ben. A karrierem remekül indult, különösen azt tekintve, hogy még mindig csak húszéves, egyáltalán nem teljesen kész pilóta vagyok” – nyilatkozta Max Verstappen a Sky Sportsnak.

„Nagyon szeretek versenyautót vezetni, leginkább úgy, hogy a határon autózom vele. Amikor az ember jól teljesít, az önmagában további növeli a belső motivációt, hogy még jobb legyen. Ez az, amit élvezek, érezni, hogy a pillanatnak élek minden egyes hétvégén” – tette hozzá a fiatal holland.

A szakemberek szerint már idén is óriási kihívás lenne Hamiltonnak és Vettelnek is, ha Verstappen Red Bullja igazán versenyképes lenne, így ha a most még gyakran szertelen holland tehetség jobban megérzi, hol vannak a határok és még gyorsul, valóban nagy bajnok válhat belőle. Daniel Ricciardo sokak szerint azért is vágyódott el annyira a bikáktól, mert a csapatvezetés egyértelműen Verstappent kezdte favorizálni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: