DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen: Bárki mással megeshetett volna, ami Vettellel történt

Max Verstappen védelmébe vette Sebastian Vettelt, miután a német a hazai nagydíját a kavicságyban fejezte be. A holland szerint elképesztően nehezek voltak a körülmények a versenyzéshez.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel több, mint 9 másodperccel vezette a futamot, mikor hirtelen átváltott a kamera képe az 5-ös számú Ferrarira, ahogy a gumifalba ágyazódva verte a kormányt Vettel. Nico Rosberg véleménye szerint Vettel túlzottan nyomta neki, ezért csúszhatott ki és dobta el a győzelmet, azonban Max Verstappen most elmondta, nem volt olyan könnyű dolguk, mint kívülről tűnt.

„Szuper trükkös volt odakint, főleg abban a kanyarban. Ha a legkisebb jelét is érzed, hogy annál a kanyarnál blokkolnak a kerekek, akkor azonnal véged van” – kezdte Verstappen. „Nagyon nehezek voltak a körülmények, szóval bármikor előfordulhat ilyen. Ez ugyanúgy megtörténhetett volna bárki mással is, nagyon könnyedén” – védte meg riválisát a holland versenyző.

Verstappen szerint bárkivel megesik az ilyen


Vettel még tovább növelhette volna előnyét a világbajnoki összetettben, azonban a kiesésének, és Hamilton megosztó győzelmének köszönhetően 17 pontos hátrányban várhatja a Magyar Nagydíjat.

Verstappen szerint ilyenkor mindenki próbál találni egy kis pluszt, de senki sem vállal extrém kockázatot: „Mindenhol próbálunk ebben a helyzetben egy kis tapadást találni, de nem fogunk belemenni felesleges helyzetekbe, hiszen ha valakinek annyi pontja van, mint neki, akkor óvatosabban vezet. Nem akarja senki elveszteni ilyenkor az addig felépített előnyét, azzal, hogy kiszáll a versenyből. Nehéz ezzel a kockázattal együtt élni, de ha csak egyszer is hibázol, már ki is estél.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: