DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Így rádiózott Raikkönen és Hamilton

Két emlékezetes csapat és versenyző közötti párbeszéde is volt a Német Nagydíjnak: a Ferrari burkolt utasítása a helycserére, valamint a Mercedes bokszba hívása, amely közvetve végül a nagydíj után elszabaduló indulatokhoz vezetett.

A Mercedes kettős győzelemmel zárta hazai versenyét, a futam korábbi szakaszaiban azonban a Ferrari tűnt esélyesnek egy ilyen eredményre. A csapat megosztotta stratégiáját: Kimi Raikkönennel két, Sebastian Vettellel egy kiállást terveztek. Így mikor a német tíz körrel frissebb abroncsain utolérte Raikkönent, a csapat főmérnöke, Jock Clear a 38. körben helycserére kérte a finnt. Vagy legalábbis erre utalt virágnyelven, ami nem jött át a versenyzőnek:

Clear: „Kimi, itt Jock. Tudod, hogy vigyáznunk kell a gumikra, mindkét autónak vigyáznia kell a gumikra. Ti ketten különböző stratégián vagytok. A stratégiátok kismértékben különbözik. Mi pedig nem szeretnénk, hogy feltartsd Sebet. Köszönöm.”

Raikkönen: „Nem tudom, bocsánat, de lehetnél világosabb… mit akartok, mit csináljak?”

Clear: „Veszíts minél kevesebb időt, de ahol tudod… Seb gyorsabban tudna menni, de így sérülnek az abroncsai, és neked szintén vigyáznod kellene rájuk.”

Raikkönen: „Azt akarjátok, hogy elengedjem? Csak mondjátok.”



A Mercedesnek is volt egy csapatutasítása – ők éppen megakadályozták a helycserét, Valtteri Bottasnak tartania kellett a második pozíciót –, a zavart náluk azonban egy másik üzenet okozta. Ahogy az 52. körben Sebastian Vettel balesete után megérkezett a biztonsági autó, Peter Bonnington versenymérnök bokszutcába hívta Lewis Hamiltont, azután pedig mégsem:

Bonnington: „Vettel kicsúszott. Sárga, sárga. Sárga, sárga. Vigyázat, vigyázat. Vettel kicsúszott. Tehát sárga, sárga. Sárga, sárga. (Szünet.) Boksz, boksz. Boksz, boksz. Legyen különbség. Különbség, Valtterihez képest.”

Hamilton: „Kimi kint marad.”

Bonnington: „Maradj kint, maradj kint. Be, be, be, be, be, be, be, be, be.”

Hamilton: „Hé, ember.”

Bonnington: „Bocsánat, haver. Csak menj, menj.”

A már bokszutcabejáraton haladó Hamilton átvágta a fehér vonalat és a füves sávot, így került vissza a célegyenesbe. A brit természetesen tudta, hogy rossz fát tett a tűzre. Az 53. körben így szólt csapatához:

Hamilton: „A bejáraton voltam, ember. Bajban vagyunk?”

Bonnington: „Negatív, negatív. Maradj kint. Maradj kint.”

A későbbiekben számos alkalommal értesítették Hamiltont előnyéről Bottashoz képest, és arra kérték, építse a különbséget (végül a differencia csak 4,5 másodperc volt a leintésnél, ami egy 5 másodperces büntetés esetén a győzelembe került volna). Hamilton a leintés után szintén az átvágás következményeiről érdeklődött:

Bonnington: „Sikerült, Lewis! Csodák történnek, haver.”

Hamilton: „Kaptam büntetést?”

Bonnington: „Negatív, negatív. Csak figyelünk mindenre, haver.”

Hamilton esetét végül a leintés után kezdték vizsgálni a stewardok, büntetés helyett azonban az enyhítő körülményeket figyelembe véve csak figyelmeztetésben részesült.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: