DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Vettel: Kicsit hibáztam, ami sokba került

Sebastian Vettel ismét nem tudott hazai közönség előtt nyerni a Ferrarival. A négyszeres világbajnok vezető helyről állt ki a Német Nagydíjon, és amikor leesett az eső, a falban kötött ki.

A hibát pedig könyörtelenül használta ki Lewis Hamilton. A címvédő megnyerte a hockenheimi futamot, és visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, 17 egység az előnye Sebastian Vettellel szemben.

A Ferrari pilótája az 52. körben csúszott meg a vizes talajon a pálya utolsó szektorában, és már nem tudta irányítani autóját, a falnak csapódott. Vettel ennek ellenére nem gondolná, hogy hatalmas hibát vétett volna: „Nem hiszem, hogy hatalmasat hibáztam volna. A versenyre nyilván nem volt jó hatással, mert ki kellett állnunk, de nem lesz olyan, hogy nem fogok tudni aludni az éjjel, mert akkora hibát vétettem.”

Vettel a hétvége pozitívumaival folytatta: „Elég csalódást keltő a dolog, mert addig a pontig minden remek volt, nem jött jól nekünk az az eső. Erős autónk van, így magabiztosabbak lehetünk, mint bárki a mezőnyben. Nagyon pozitív hétvégén vagyunk túl, a hibám csak egyike volt a rossz pillanatoknak.”

A német sajnálja, hogy ilyen helyzetbe hozta a Ferrarit: „Elnézést kérek a csapatomtól, mindent jól csináltak, én pedig kézben tartottam a dolgokat. Kicsit hibáztam, de nagyon sokba került.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: