DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Haas megdöntötte saját rekordját

Az idei évad egyik legnagyobb meglepetése a Haas-Ferrari óriási előrelépése. A középcsapatok közül a Német Nagydíj időmérőjén is kiemelkedett, Magnussen rajthelye a csapat eddigi rekordja.

A lehető legtökéletesebben használta ki az amerikai istálló azt, hogy Daniel Ricciardo rajtbüntetés, Lewis Hamilton pedig technikai meghibásodás miatt már a Q3-ig sem jutott el. Így a középmezőny nem a hetedik, hanem az ötödik helyért vívhatott nagy csatát. Max Verstappen mögé a harmadik sorba a Haas autói sorakoznak fel vasárnap, ugyanis Kevin Magnussen az ötödik, Romain Grosjean a hatodik pozíciót kaparintotta meg.

A fiatal dán köre gyakorlatilag tökéletesre sikeredett, kevesebb, mint egy másodperccel végzett a pole-pozíciót megszerző Sebastian Vettel mögött. Több, mint három és fél tizedet vert rutinos francia csapattársára, aki csak tizenhat ezreddel ugyan, de még így is megelőzte a hetedik leggyorsabb Nico Hülkenberget.

A Haas istálló 2016 óta van jelen a száguldó cirkuszban, a mostani időmérős eredmény pedig története legjobbja. Magnussen a kvalifikáció nagy részében megbújt a középmezőnyben, de a végén nagyot robbantott. Könnyen lehet, hogy megint a Haas, gumikkal foglalkozó guruja talált ki valami csodát.

 

Története legjobb időmérő edzésén van túl a Haas


„Remek kört raktam össze a végére. A Red Bullokat még nem verhetjük meg, túl messze előttünk vannak ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerülhessen. De ismét a középmezőny legjobbjai lettünk és ez a célkitűzésünk. Holnap még nehezebb dolgunk lesz, hogy meg is tartsuk ezt a kiváló helyezést, de mindent meg fogunk tenni” – nyilatkozta Kevin Magnussen.

„A mi autónk különösen erősnek mutatkozik nagy sebességnél, a lassú részeken kissé gyengébbnek tűnik. Ezen a pályán több lassú kanyar is található, tehát valószínűleg sikerült ebben a szegmensben fejlődnünk. Ugyanakkor továbbra is magas sebességnél él igazán a gép. Összességében kitűnően megy” – dicsérte a Haast a dán.

Magnussen vasárnapra is kissé hűvös időt vár, ilyen körülmények között pedig a Haas remekül viselkedik, amikor melegebb volt pénteken, akkor túlhevültek a gumik, de ettől a jelek szerint vasárnap nem kell tartaniuk a versenyen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: