DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Csapatutasítás kellene a Ferrarinál?

Napokkal később is tartja magát a téma, miszerint hibázott-e a Ferrari, hogy nem cseréltette meg Kimi Raikkönent és Sebastian Vettelt már nem először, vagy ez lenne a természetes?

A korábban, a Formula-1-ben számos szezont lehúzó, visszavonulása után pedig televíziós szakkommentátorként dolgozó Martin Brundle ismét előhozta a sokat vitatott ausztriai esetet, amikor a Ferrari Spielbergben hagyta, hogy Sebastian Vettel közvetlenül csapattársa, Kimi Raikkönen mögött haladjon és fusson célba.

A brit szakértő sem tudja még, hogy ez év végén sokba kerül-e a Scuderia német pilótájának, hogy eladományoznak pontokat a szoros világbajnoki harcban, ugyanakkor nagyon örül, hogy nem utasították Raikkönent arra, hogy adja át második helyét csapattársának.

„A Mercedes számára minden remekül alakult egy ideig. Az új aerocsomag kiválóan működött, simán az első rajtsorba kerültek, ráadásul Sebastian Vettelt a hatodik helyre sorolták vissza a Carlos Sainz elleni vétsége miatt. Két technikai és egy súlyos stratégiai hiba a csapat számláján és elvesztettek mindent. Max Verstappen pedig mesterien autózott, miután az élre került” – emlékezett vissza Martin Brundle, aki összesen 158 nagydíjon állt rajthoz, 1988-ban a sportautózásban bajnoki címet szerzett, két évvel később pedig a Le Mans-i 24 órás győztesének mondhatta magát.

A Ferrarinál Schumacher idején megszokott volt a csapatutasítás, Ausztriában ilyet nem láthattunk


„Kimi Raikkönen második helyezésének rendkívül örülök. Megvolt a sebessége a dobogóra kerüléshez, a rajt után pedig megmutatta, hogy ég még benne a harc tüze. Mindannyian azért voltunk izgatottak a futam vége felé, hogy a Ferrari megcseréli-e két versenyzőjét egy csapatutasítással.”

„Nem hinném, hogy megbeszélték előre és Kimi nem tartotta be a megállapodást. Pszichológiai szempontból katasztrofális lett volna Kimi számára, ha ilyen csapatutasítást kap Ausztriában. De nem cseréltek helyet és ez volt a futam egyik leglényegesebb mozzanata.”

„Ezt a versenyt Kimi Raikkönen meg is nyerhette volna, így adódik a kérdés: maradni fog a Ferrarinál jövőre is? Ő a Formula-1 egyik ikonja, azonban a Ferrarinak némi vérfrissítésre lenne szüksége, hogy felkészüljön a Verstappen-érára. A Mercedes pedig nyomás alatt már nem először hibázik. Máskor is tapasztalhattuk, ha váratlanul, szoros helyzetben érkezik egy biztonsági autós fázis, akkor a Ferrari és a Red Bull jól dönt, a Mercedes pedig gyakran nem” – tette hozzá Martin Brundle.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: