DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Egy álma válik valóra Oconnak

Esteban Ocon olyat tapasztalhat meg idén, ami F1-es pályafutása során még nem adatott meg neki: hazai közönség előtt versenyezhet a Force Indiával, így érthető, hogy várja az előttünk álló hétvégét.

2008 után 2010-ben ismét Franciaországba látogat a száguldó cirkusz mezőnye. Magny-Cours helyett ezúttal a Paul Ricardon rendezik majd meg a Francia Nagydíjat. Három hazai versenyző is megmutathatja, mire képes otthonában: Esteban Ocon mellett Pierre Gasly és Romain Grosjean hazai drukkerek előtt száll harcba a többiekkel.

Ocon nagyon örül ennek a lehetőségnek: „Évek óta az az álmom, hogy hazai közönség előtt versenyezhessek, és végül most megtapasztalhatom ezt a fantasztikus érzést egy nagydíjon. Amikor tavaly bejelentették a franciaországi futamot, számomra az év híre volt, amit nagyon vártam. Rendkívül büszke vagyok mindenkire, aki dolgozott a Francia Nagydíj visszatérésén, és remélem, sikeres lesz ez az esemény.”

 ocon-hazai-futamarol-2018



A francia pilóta legkedvesebb emlékét is megosztotta a pályáról: „Versenyeztem már a Paul Ricardon a karrierem korábbi szakaszában, és itt arattam az első együléses győzelmemet 2013-ban, így remek emlékeim vannak erről a helyszínről. Remélem, hogy további sikereket érhetünk el ezen a hétvégén. Az, hogy az alsóbb kategóriákban már szerepeltem ezen a pályán, sokkal könnyebbé teszi majd a dolgom az F1-ben. Úgy gondolom, hogy hamar megtaláljuk majd a ritmust.”

A Force India versenyzője a pozitívumokra is kitért: „Az utóbbi néhány versenyen Monacóban és Kanadában jó tempót mutattunk, így remélem, hogy Franciaországban is erősek leszünk. Papíron feküdhet nekünk ez a pálya a hosszú egyeneseivel és a néhány lassú kanyarjával, ahol nagyon jól ki tudjuk használni az autónk mechanikus tapadását.”

„Ez egy olyan helyszín, ami mindenkinek új, de mi általában gyorsan megtaláljuk a jó beállítást, így nem aggódom. Biztosan nem fogunk unatkozni a héten, de amint beülök az autóba, olyan lesz a hétvége, mint az összes többi, és a pályára kell koncentrálnom.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: