DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Mennyire kockázatos a Red Bull-Honda?

Amiről már hetek óta beszéltek, valósággá vált, a Red Bull valóban Honda-motorokra vált jövőre. Bőven van rizikó a váltásban, de a végeredmény nagyon jól is elsülhet a két fél számára.

Már közvetlenül a Kanadai Nagydíj után a sajtó megszellőztette, hogy a bikák már eldöntötték, hogy 2019-től inkább a japán gyártóval kívánnak motorszállítói szerződést kötni. Végül most, kedden megtörtént a hivatalos bejelentés, tizenkét esztendei együttműködés után a Red Bull szakít a Renault-val (a franciák nem fogadták kitörő örömmel a döntést) és a Hondával lép szövetségre.

Milyen előnyökkel jár a Red Bull számára a váltás? A pozitív oldalon feltétlenül az egyik legfontosabb, hogy a Red Bull ezzel, fennállása során először gyári istállóvá válik, még ha hivatalosan csak partnercsapatnak nevezik egyelőre magukat. A fiókcsapat szintén marad a Hondánál, de a faenzaiak már idén is ezzel a motorral indulnak.

Ne feledjük a pénzügyi vonatkozást sem! Vásárlóként súlyos dollármilliókat kellett fizetnie a Red Bullnak a Renault számára az erőforrásokért, gyári csapatként ez nem egészen így történik. Vélhetően a Honda invesztál rengeteg pénzt Christian Hornerék csapatába. 2017-ben, a hírek szerint a McLaren kerek százmillió dollárt kapott a japán gyártótól.

A Honda a McLarennel elvérzett, jövőre a Red Bull-lal bizonyíthat


A japánok részéről a nyomás a Red Bull oldalán nyilván jelentősen nagyobb lesz, mint ebben az évben a fiókcsapat szövetségeseként. De mégiscsak egy évek óta top hármas istállónak szállíthatnak erőforrásokat, ezzel pedig alaposan megnő az esélyük a jó eredmények elérésére.

A Red Bull eddig a Cosworth, a Ferrari és a Renault erőforrásait használta, a Honda az istálló negyedik motorszállítója lesz. A Honda számára is komoly előny lehet (ami később a bikák hasznára is válik), hogy egy csapat helyett kettőnek szállít jövőre a japán gyártó, a kétszer annyi adat pedig a fejlesztéseknél jelent nagy előnyt.

A Renault oldalán nagy sikereket ért el a Red Bull, összesen 47 futamgyőzelem, nyolc világbajnoki cím (négy egyéni, négy konstruktőri, mind a V8-as érában született), a hibrid-turbók visszatérésével azonban a csapat jelentősen visszaesett. A francia gyártó lassabb és megbízhatatlanabb erőforrásokkal tudott csak jelentkezni és ez hosszú évek alatt sem sokat javult.

A Honda az utóbbi egy évben látványosat javult, de a japánokkal szemben negatívum, hogy már negyedik éve jelen vannak turbómotorjaikkal, de még egyetlen dobogós hely sem jött össze. Emiatt elég kemény fába vágta a fejszéjét a Red Bull, de ha mégsem működne a házasság, 2021-ben a szabályváltozások miatt (jó eséllyel) új gyártók érkezhetnek, így a bikáknak is újra lenne lehetőségük átgondolni motorszállítóbeli elképzeléseiket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: