DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Leclerc: Hatalmas váltás az F1-be kerülés

Charles Leclerc egyre jobban szerepel az utóbbi időben és sorozatban szerzi a pontokat a Sauberrel. Most arról beszélt, milyen nehéz a pilóta helyzete, amikor bekerül a száguldó cirkuszba.

A fiatal monacóit kezdjük elfogadni az első tízen belül, vagy az ahhoz közeli pozíciókban. Leclerc 10 egységgel áll a bajnokságban, és háromszor is pontot szerzett, ami csapattársa teljesítményét nézve nem egyszerű a Sauber volánja mögött.

A monacói versenyző folyamatosan keresi magában a negatívumokat, hogy így motiválja magát, most viszont arról mesélt, mennyire meglepődött, amikor az F1-be került: „Annak ellenére, hogy három éves korom óta ebben a sportban vagyok, nem gondoltam, hogy ilyen nagymértékű lesz a váltás. A hatalmas mennyiségű procedúra, a teljesen más vezetői stílus, egyszerűen minden egy nagy lépés előre.”

„Nagyon nehéz volt az elején. Amit talán a leginkább kívántam volna, hogy az autót egy kicsit gyorsabban megértsem, de kettő vagy három verseny arra, hogy teljes mértékben megtanuljam a működését, nem volt olyan hosszú időszak” – folytatta a számára legnagyobb kihívással Leclerc.

leclerc-a-valtasrol-2018



Az F1-es légköre merőben más, mint az F2-es, ami szintén megdöbbentő volt a Sauber fiataljának számára: „A hétvége összességében is nagyon más, sokkal elfoglaltabbak vagyunk a média és minden más miatt, de a cél ugyanaz: a lehető legjobb munkát végezni az autóval. Meg kell tanulni, milyen egyszerre ilyen sok emberrel együtt dolgozni, és nekem ez is nehéznek bizonyult az elején.”

„Az F2-ben csak egy személlyel beszél az ember, a versenymérnökével, de itt nagyon sokan figyelnek ránk a sok apró terület miatt. Kell egy kis idő, míg ehhez hozzászokik a versenyző. A gumikezelés hasonló szinten van az F2-ben, de ott ez annyira nem befolyásol. Meg kell fontolni, mikor használjuk az energiát, amíg olyanokkal harcolunk, akiknek hatalmas tapasztalata van” – zárta további különbségekkel Leclerc.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: