DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton a győzelemre is lát esélyt

A Mercedes csapatfőnökével ellentétben Lewis Hamilton még a futamgyőzelmet sem tartja elképzelhetetlennek Monte Carlóban. A két fő rivális erejét azonban a brit ász is elismeri.

A hagyományoknak megfelelően már csütörtökön megkezdődik a száguldás a hercegségben az első két szabadedzéssel. Tavaly a Mercedes nem tudta hozni a Ferrari tempóját, ahogy alapvetően a lassú és kanyargós pályákon egész évben szenvedett a világbajnok istálló.

Toto Wolff, az Ezüst Nyilak csapatfőnöke szerint idén sincs esélyük, a Scuderia és a Red Bull is jobbak lesznek a szűk monacói pályán. A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton azonban nem ért egyet ezzel, nagyon nehéz hétvégére számít, de nem tartja teljesíthetetlen feladatnak a 25 pont megszerzését sem.

Lewis Hamilton nehéz hétvégére számít, de nem veti el a győzelem gondolatát


„Csütörtökön már képet kapunk a valós tempónkról és arról, hova érkezhetünk meg a végeredmény szempontjából, de engem még izgatottá is tesz ez a fajta kihívás. Ha megnézzük a tavalyi évet, volt, akinek az elnyújtott taktika vált be, de történtek elévágások is, szóval bármi lehetséges” – nyilatkozta a bajnoki éllovas.

„Úgy vélem, a felkészülésünk a lehető legmegfelelőbben zajlott, sőt, szerintem jobban, mint bármikor korábban. Az előző futam leintésekor is tudtuk már, hogy egy olyan helyszín következik, ami számunkra rágósabb falat. Barcelonában, amit a Red Bull az utolsó szektorban művelt, azt vetíti előre, hogy elképesztően gyorsak lesznek a hétvégén. A Ferrari pedig tavaly megmutatta, mire képes itt” – tette hozzá Hamilton.

„Úgy fogalmaznék, hogy nehéz hétvégére számítok, de nem lehetetlenre. Itt nem lesz tempóelőnyünk a többiekkel szemben” – zárta gondolatait a Mercedes brit pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: