DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Megvan a megoldás a kevés előzésre?

Már második éve égető probléma a Formula-1-ben, hogy az új aerodinamikai szabályok miatt drasztikusan kevesebb az előzés. Az FIA elnöke azonban úgy tűnik, rátalált a megoldásra.

2017-ben jelentős változáson esett át a Formula-1-es autók aerodinamikája. Körönként több másodpercet gyorsultak a gépek, igen látványosak lettek és szépek, valamint fizikálisan is jóval nagyobb kihívást jelent a vezetésük. Sajnos viszont egy komoly negatívummal is járt a változás.

A turbulens levegő miatt korábban sem volt könnyű szorosan egy másik autó mögött autózni, a szabályváltozás miatt pedig ez tovább nehezedett. A tavalyi évben drasztikusan csökkent az előzések száma a száguldó cirkuszban, mivel még a DRS segítségével is nehéz, vagy lehetetlen előzni (pályától függően), mert a hátul haladó képtelen közel maradni a másik mögött.

2021-ben új szabályok érkeznek a Formula-1-be, mindenki attól tart, hogy a helyzet addig változatlan marad, kevés előzés, unalmas, vonatozós futamok. Az FIA elnöke azonban megkérdőjelezi, hogy miért kellene még három teljes szezont várni, amíg az előzési problémára megoldást találnak.

Hamarosan véget ér az unalmas vonatozás?


„Állandóan halljuk a pilóták panaszait arról, hogy nem tudják egymást szorosan követni az autók. Hamilton, Vettel, Raikkönen, mind panaszkodnak a sajtótájékoztatókon. Pedig ők élpilóták, el lehet képzelni, mi lehet a mezőny hátsóbb felében” – nyilatkozta Jean Todt.

„Úgy érzem, ha valamiről biztosan tudjuk, hogy rossz, akkor meg kéne találnunk a megoldást rá. Mindig azt mondogatjuk, hogy jobbá akarjuk tenni a sportágat, jobb showt nyújtani a nézőknek. Hát, akkor tegyünk érte valamit! Valaki azt mondja, várjuk 2021-ig. De ha 2018 elején ez már probléma, miért kellene a következő 2,5 évben is tovább rombolnunk a Formula-1-et?”

„Meg kellett kérnünk néhány hozzáértő, független mérnököt, hogy oldja meg a gondot. Ők megállapították, hogy az aerodinamika első része olyan turbulens levegőt hoz létre, ami lehetetlenné teszi az előzést, hacsak valaki nem gyorsabb legalább 1,5 másodperccel az előtte levőnél” – magyarázta az FIA elnöke.

„Megkérdeztük, hogy lehet-e kezdeni ezzel a szituációval valamit? Ők azt mondták, hogy jelentősen lehetne javítani rajta. Mi pedig próbáljuk minél jobbá tenni a sorozatot. Azt akarjuk, hogy a rajongók elégedettebbek legyenek, márpedig ők több előzést szeretnének látni. Remélem, hamarosan megegyezés születik és közös nevezőre jutunk a több résztvevővel is” – tette hozzá Todt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: