DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vandoorne eltörpül Alonso mellett?

Óriási tehetségként érkezett a Formula-1-be Stoffel Vandoorne, ám eddig nem váltja meg a világot. Damon Hill szerint a belga óriási tehetség, de ideje lenne kiugróan jól teljesítenie.

2016-ban még csak egyetlen futamon szerepelt beugróként, ám a tavalyi szezont már végigversenyezte a McLarennél Stoffel Vandoorne. Bár óriási ígéretként érkezett meg a száguldó cirkuszba, egyelőre döntő többségében gyorsaságban elmarad csapattársa, Fernando Alonso mögött, így nem is keltett eddig pozitív értelemben vett feltűnést. Igaz, az autó sincs a csúcson, a Renault-motor sem hozta meg eddig a megváltást.

Az 1996-os világbajnok, Damon Hill szerint a belgának maga mögött kell hagynia a „jófiú szerepet” és jóval keményebben versenyeznie. Eddig ugyanis eredményei elmaradnak a várakozástól, bár kétségtelen tény, hogy nem könnyíti meg a dolgát, hogy a wokingiak garázsának másik felében egy kétszeres világbajnok spanyolt kellene legyőznie.

Stoffel Vandoorne nem tud szintet lépni?


Valóban nem tud a következő szintre lépni Vandoorne? „A kezdetek óta ismerem Stoffelt. Ugyanabban a kategóriában versenyzett, mint a fiam és mindig is elismertem a tehetségét. Óriási potenciál van benne. Ám, ha a Formula-1-ben sikeres akar lenni az ember, akkor valami abszolút elképesztőt kell nyújtania, tőle pedig egyelőre ilyet még nem láttunk” – nyilatkozta Hill a belga RTBF televíziónak.

„Meg kell szabadulnia a kedves fiú szereptől, egy kis gazemberségre lenne szüksége, legyen végre önzőbb. Tegyen valami olyan szenzációs dolgot a pályán, amire mindenki felkapja a fejét” – tette hozzá a Williams utolsóelőtti világbajnoka.

Mi a helyzet a McLaren egyik ülésére pályázó Lando Norrisszal? „Nem látok jelenleg más opciót számára, csak a McLarent. Jó kapcsolatot ápolok a csapattal, szerintem egészen fantasztikus jövőképük van” – reagált Damon Hill. Vandoorne maga egyébként úgy véli, hogy közel azonos szinten van Fernando Alonsóhoz képest, sokkal kisebb a különbség, mint látszik. Az elmúlt másfél évben azonban a belga nem igazán tudta meggyőzni a kétkedőket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: