DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Komoly fejlesztéssel készül a McLaren

Bár nagy várakozás előzte meg a McLaren-Renault idei szereplését, egyelőre csalódást keltő a wokingiak teljesítménye. Barcelonában azonban minden megfordulhat, jönnek az új frissítések.

Az MCL33 komoly és látványos újításokkal készül a Spanyol Nagydíjra, ezek főleg az autó orrkiképzését és első vezetőszárnyát érintik. A tavalyi, rendkívül pocsék évet (utolsóelőtti, azaz kilencedik lett az istálló az összetett pontversenyben még McLaren-Hondaként) követően némileg javultak ugyan az eredmények, de a dobogótól még mindig messze járnak.

Leginkább az időmérős teljesítmény marad el a várakozástól, hetek óta hiába próbál bejutni a McLaren egyáltalán a Q3-ba is. Négy versenyhétvége után most megváltóként várják az átszabott, jelentős mértékben fejlesztett autót, amit Spanyolországban visznek először pályára.

Alonso és Vandoorne számára is nagy segítség lehet az új aerodinamikai csomag


Főleg az egyenesekben várnak szignifikáns javulást az új csomagtól, jelenleg ugyanis ez tűnik a wokingiak leggyengébb pontjának az új motor ellenére is. „A téli szünetben két különböző csoportunk dolgozott gőzerővel. Az egyik fele a Renault-motorra fókuszált egy tesztautóval, a másik pedig a jelenlegi aerodinamikai koncepciót faragta folyamatosan” – nyilatkozta egy, a nevét nyilvánosságra nem hozó, McLarennél dolgozó szakember az Auto Motor und Sport című lapnak.

„A legjobb fejlesztéseket vissza kellett tartanunk, ameddig az új orrkúp el nem készül. Most viszont bevetésre készen áll. A legfeltűnőbb változást a radikálisan átalakított orrész jelenti majd.”

„Április 11-én sikeresen teljesítette a töréstesztet, a híresztelések szerint a design kifejezetten látványosra sikeredett. Könnyen lehet, hogy a McLaren a Force Indiához és a Mercedeshez hasonló orrkiképzés mellett döntött” – tette hozzá Michael Schmidt, a lap tudósítója.

Marad a kérdés, vajon a riválisok milyen fejlesztésekkel készülnek Barcelonára?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: