DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Alonso a rivális csapatok bukásában bízik

Miután autója idén sem tartozik az élmezőnybe, Fernando Alonsónak nem maradt más, mint a remény, hogy a riválisok a fejlesztéseikkel zsákutcába futnak Barcelonában.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso az idei évnek (is) nagy reményekkel vágott neki, hogy na majd most, a Renault-motorral megmutathatja. A McLaren háza táján is fogadkoztak a szezon előtt, hogy bizony idén már a dobogós helyekért is csatában lehetnek, ám egyelőre az időmérő edzés harmadik szakaszába sem sikerült bejutnia a csapat versenyzőinek.

A futamon nyújtott teljesítménye viszont kielégítő a wokingi istállónak, hiszen a konstruktőri tabellán azért csak ott vannak a negyedik helyen, igaz egy hajszállal előzik meg a gyári Renault-t.



„Barcelonára egy új aerodinamikai csomaggal készülünk, de ez körülbelül a mezőny legnagyobb részére igaz. Az előrelépési lehetőségeink nagyban függnek attól, hogy a riválisok milyen módosításokkal érkeznek. Remélhetőleg néhányan nem úgy teljesítenek majd, ahogy arra számítanak, és akkor feljebb zárkózhatunk riválisainkra” ‒ adott hangot reményeink a spanyol pilóta.

A csapatfőnök Eric Boullier szerint minden versenyhétvégére kelleni fog egy kis újítás, hogy a teljesítménynövekedés folyamatos legyen. Spanyolországban pedig egy új autó fog debütálni, ám ez sem lehet garancia semmire.

„Talán Barcelonától egy kicsit jobbak lehetünk, ám ahogy Fernando is mondta, nem tudhatjuk, hogy a többiek mivel készülnek. Barcelona után Monacóba, Kanadába, és Silverstone-ba is érkezik valami új fejlesztés” ‒ adott rövid tájékoztatást a McLaren jövőjéről a csapatfőnök.

Barcelonában meglátjuk, hogy sikerült a wokingiak új fejlesztése. Az már előrelépés lenne, ha legalább az egyik versenyzőjük bejutna a Q3-ba és akkor talán a vasárnapi dobogó is elérhető távolságba kerülne Alonsónak, valamint Vandoorne-nak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: