DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Gasly élete eredményét érte el Bahreinben

A Toro Rosso francia pilótája egész hétvégén meggyőző teljesítményt nyújtott, és ez a lendülete a versenyre is megmaradt: negyedik helyen végzett, amire kevesen fogadtak volna a futam előtt.

Ugyan Raikkönen és Ricciardo kiesése is kellett ehhez a negyedik pozícióhoz, de így is hatalmas teljesítmény, amit a fiatal francia elért. Fernando Alonsónak a Hondával három év alatt nem sikerült ötödik pozíciónál előbb végeznie, most azonban valóban elindulhatott valami a japán gyártónál a Toro Rosso partnerségében. 

Pierre Gasly el sem hiszi, mit vitt véghez: „Hihetetlen, hatodik lettem az időmérőn és negyedik a versenyen. Messze nem vártunk ilyen eredményt, elképesztően boldog vagyok, nehéz felfogni ezt az egészet.”

 gasly-elete-eredmenye-2018



„Nagy köszönet a csapatnak, mert az autó fantasztikusan működött egész hétvégén, és ma itt volt a lehetőség, és megkaptam hozzá a technikát is! Nem igazán tudom, mit mondjak” - hálálkodott a fiatal francia pilóta. 

A Toro Rosso versenyzője reméli, hogy tudja folytatni a jó szereplést: „Határozottan előreléptünk ezen a hétvégén, bár nem tudom, hogy ilyen gyorsak leszünk-e a többi versenyen is. Most már csak szeretnénk kiélvezni ezt a remek napot, a csapattal és a Hondával együtt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: