DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Hamilton: Máris kezdhetnénk az évet

Lewis Hamilton legszívesebben most rögtön elutazna Melbourne-be és kezdené a 2018-as szezont. Bár nem túl sok kört tett meg, a héten teljesített teszt meggyőzte a Mercedes erejéről.

Csütörtökön maga, Sebastian Vettel is úgy fogalmazott, hogy véleménye szerint a Mercedes továbbra is jobb autó, mint a Ferrari, a világbajnoki cím legnagyobb favoritja pedig Lewis Hamilton. Ezt külön aláhúzta a négyszeres bajnok brit csütörtöki teszteredménye, amikor közepes gumival körözve is legyőzte fő riválisait, akik lágyabb abronccsal hozták legjobb idejüket.

A zord időjárás minden csapat számára nehézséget okozott, rengeteg idő veszett oda, amit a pályán tölthettek volna. A címvédő brit például csak 94 kört tett meg a tesztelés során, igaz, ez is elég volt számára ahhoz, hogy a négy napi összesítés első helyén végezzen. Pedig Hamilton (Robert Kubicát és Nyikita Mazepint nem számolva) az ötödik legkevesebb kört tette meg a teljes mezőnyt figyelembe véve.

Csütörtökre igencsak belelendült Lewis Hamilton


Hamiltonnak nem is hiányzik a további tesztelés, rögtön kezdené az igazi versenyzést. „Mehetnénk is Melbourne-be és nekirugaszkodhatnánk. Őszintén szólva, versenyezni akarok már. A tesztelések közben nincs versengés, ebben a hosszú szünetben pedig az hiányzik a legjobban. Ilyenkor alig várja az ember, hogy újra a kihívók ellen küzdhessen a Formula-1-ben, semmi más nem fogható ehhez” – fogalmazott Lewis Hamilton, aki arra is rámutatott, hogy szerinte a 2018-as Mercedes egyértelműen gyorsabb, mint a tavalyi modell.

A következő hétre már jóval melegebb és szárazabb időt várnak Barcelonában, így az istállók jobban meg tudják ismerni a gumik viselkedését is. „Remélhetőleg, a jövő héten rengeteget tudunk még körözni. Ezen a héten felmerült, hogy Bahreinbe kellene mennünk, ott mindig jó az idő. De szeretek Európában lenni, itt Barcelonában, gyönyörű város. Remélem, a jó idő jövő héten visszatér ide is” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: