Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. szeptember 21. hétfő
F1

A Renault lehet az első bemutatkozó

Egyre több istállóról tudhatjuk, mikor mutatja be hivatalosan idei versenyautóját. Úgy fest, a francia gyári istálló mindenkinél hamarabb tárja a nyilvánosság elé fejlesztett rakétáját.

A Ferrari nagyon korán, már a tavalyi év végén kitűzte a dátumot, amikor a nagyközönség is megismerheti idei versenygépét, méghozzá február 22-én, az interneten. Ugyanezt a napot választotta a nagy rivális Mercedes is (igaz, a német istálló Silverstone-ban), ez négy nappal előzi meg az első, barcelonai tesztelést.

A McLarenről is tudhatjuk már, február 23-án rukkol elő új, Renault-motoros versenyautójával. A Toro Rosso és a Force India nem kerít nagy feneket a dolognak, február 25-én, a tesztelés előtti napon  tárja az érdeklődők elé 2018-as autóját, természetesen már a helyszínen, Barcelonában.

A Renault mindenkit megelőz idén a hivatalos bemutatásnál?


A német Auto Motor und Sport szakap tudni véli, hogy mindenkit megelőz majd a Renault gyári istállója. Az interneten online fedi fel idei versenyautóját már február 20-án. Egy meg nem erősített forrás szerint viszont lehet, hogy még ezzel sem a franciák lesznek az elsők. „Úgy hallottuk, egy másik istálló meglepetésre még egy ennél is korábbi dátumot szemelt ki magának” – így a forrás.

Jelenleg a Haasról, a Red Bullról, a Sauberről és a Williamsről nincsen semmilyen információ, hogy mikor mutatják be hivatalosan új versenyautóikat. Korábban a bikák kapcsán merült fel már a tavalyi évben, hogy idén a tavalyihoz képest jelentősen előrébb hozzák új autójuk formába öntését.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?