DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Rosberg legjobb és legrosszabb pillanata

Nico Rosberg 2016-ban, hosszú évek próbálkozása után megnyerte a világbajnoki címet. De ezen kívül is őriz egy igazán felejthetetlen emléket a Formula-1-ből, de megosztotta arcpirító eseteit is.

Természetes, ha egy pilóta életében egyszer is világbajnoki címet szerez a Formula-1-ben, azt soha nem feledi. Így van ez Nico Rosbergnél is, aki néhány nappal azután, hogy felért a csúcsra, váratlanul be is jelentette visszavonulását. Volt azonban néhány évvel korábban egy ehhez hasonló, nagy élménye, ezt főleg édesapja hatásának köszönheti.

A legendás helyszínek közül Monaco különösen a német pilóta szívéhez nőtt, több okból is. Már gyerekkorában szinte fanatizálta őt édesapja, a szintén világbajnok Keke Rosberg, Monte Carlóval kapcsolatban mindig is különösen érzékenyen reagált a fiatal német. Éppen ezért pályafutása egyik legnagyszerűbb győzelmeként tartja számon 2013-as, a hercegségben aratott első győzelmét.

„Édesapám gyerekkoromban azt mondta nekem, két fontos cél van, amit egy autóversenyzőnek el kell érnie: a világbajnoki cím és a monacói győzelem. Éppen ezért Monte Carlóban aratott sikerem különösen nagy esemény volt, mivel ez az otthonom is” – nyilatkozta Nico Rosberg a BBC-nek.

Rosberg 2013-as monacói győzelme az egyik legkedvesebb


Az alagúton átvezető utcán járt nap mint nap iskolába kisgyerekként a későbbi világbajnok, mindig is arról álmodozott, hogy részt vesz a szabadedzéseken, az időmérőkön és a versenyeken a miniállamban, mindezt úgy, hogy jelen van a családja és a herceg is. 2013-ban megvalósította élete egyik célját az itteni futamgyőzelmével, 2016-ban pedig a másikat a világbajnoki címmel.

De mindig minden tökéletes volt? Ó dehogy, Rosbergnek bizony akadtak fájdalmas pillanatai is karrierje során. „Bizony jócskán adódtak helyzeteim, amik horrorral értek fel. Példaként említeném első szezonom záró futamát, ahol csapattársamat, Mark Webbert sikerült kitorpedóznom” – ismerte el a tavalyi bajnok.

Szingapúrt is megemlítette Rosberg, amikor is a Williamsszel a második helyen haladt, ám a bokszutcából kijövet átlépte a fehér vonalat, emiatt pedig megbüntették. „Egyértelműen nehéz dolog, amikor az ember ilyen buta hibát vét” – tette hozzá a Mercedes ex-pilótája.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: