DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A McLaren a Honda miatt szponzorokat vesztett

Ugyan a McLarent igen komoly összeggel segítette a Honda, közös három évük alatt, ám elképesztő mennyiségű pénztől estek el a japán gyártó gyengesége miatt, nem találtak támogatót.

Zak Brown elismerte, ami eddig is nyílt titok volt, hogy a Honda szenvedése elijesztette a lehetséges szponzorokat a patinás istállótól. Ugyan a japán partner súlyos milliókat ölt a fejlesztésbe és a wokingiak támogatásába is, ám legalább ennyit, ha nem többet vesztett Brown gárdája a hiányzó szponzorpénzek miatt.

Három év után azonban a McLaren szakított a Hondával és a csapatfőnök, Zak Brown egyértelműen arra számít, hogy a Renault-szerződés miatt ez a folyamat megfordul és befektetőket talál a csapat mellé. A szakember azt is elmondta, máris fejlődés tapasztalható ezen a téren.

Jövőre újra felragyoghat a McLaren csillaga


„Szerencsére, bőven van tapasztalatom ezen a területen, de előre tudtam, hogy szezon közben nemigen fogok új partnereket találni, főleg a fennálló problémáink mellett volt erre meglehetősen kevés esély” – nyilatkozta Zak Brown az Auto Motor und Sport szaklapnak.

„A potenciális támogatóknak nem tudtuk eladni azt a sztorit, hogy jövőre máris jobbra fordulnak a dolgok. Ez volt az egyik legfontosabb oka annak, hogy új motorszállító után kellett néznünk. Be kellett bizonyítanunk, hogy mindenképpen változtatni akarunk a dolgokon és a pilótáinkat is megtartjuk” – ismertette a problémák lényegét a csapatfőnök.

„Az emberek továbbra is hisznek a McLarenben, ahogy a Renault-ban is, nem kevésbé hisznek Alonsóban és Vandoorne-ban. Most már szerencsére elmondhatom, hogy a (lehetséges) új szponzorokkal egészen kiválóan haladnak a tárgyalásaink” – vázolta fel a sikeresebb jövő egyik zálogát Brown.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: