DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton nem akarja többé Alonsót

Bár az utóbbi években normalizálódott a korábbi ellenséges viszony Lewis Hamilton és Fernando Alonso között, a brit mégsem szeretné, ha riválisa bármikor is a csapattársa lenne.

2007-ben Lewis Hamilton rögtön egy kétszeres világbajnok oldalán kezdhette meg Formula-1-es pályafutását. Az újonc brit azonban nagyon gyorsan felnőtt nagynevű spanyol csapattársa mellé, a nyárra világossá vált, hogy nem fogja tisztelni Alonsót, sőt, a McLaren istállón belül is vezető szerepre tör.

A helyzet véglegesen elmérgesedett a hajrában, a két versenyző pedig addig-addig folytatta a rivalizálást, amíg nevető harmadikként Kimi Raikkönen behajózott eléjük a világbajnoki címért folyó harcban. Egyértelmű volt, hogy nem folytatják egy istállón belül, érvényesült a két dudás egy csárdában eset, Alonso pedig visszatért a Renault-hoz.

Hamilton és Alonso 2007-ben, csapattársakként


Tavaly év végén, illetve az idei év közepén is újra felmerült a kérdés, hogy a McLaren-Hondával elégedetlen, de még mindig az egyik legjobb pilótának számító Fernando Alonso esetleg csatlakozik a Mercedes istállóhoz. Ez végül nem történt meg, de Lewis Hamilton szerint soha nem is fog már.

A német Stuttgarter Zeitung természetesen rákérdezett a négyszeres világbajnoknál, mi lenne, ha a jövőben ismét a spanyol lenne a csapattársa. „Nem, ez nem fog megtörténni. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke pontosan tudja, milyen fontos egy csapatmunkában a versenyzők közti dinamika” – kezdte magyarázatát Lewis Hamilton.

„Egy mágneshez tudnám hasonlítani az egészet. Ha két északi pólus találkozik, azok taszítják egymást, ezért egy északi és egy déli pólusra van szükség ahhoz, hogy jól működjön minden. Sajnos 2007-ben Alonso és köztem két azonos oldal találkozott, ez pedig a jól látható negatív energiát eredményezte” – tette hozzá a brit ász.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: