DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Versteppen módosított „idiótázós” véleményén

A Red Bull F1-es pilótája rengeteg negatív véleményt kapott amiatt, mert kritizálta a versenybíróság döntését, és talán a múltból tanulva beismerte, hogy nem úgy gondolta az USA Nagydíj után elhangzottakat.

Max Verstappen zaklatott napokat él mostanában: noha egyértelmű vétséget követett el az USA Nagydíj legvégén, büntetése miatt a fél világ mellé állt. Nem sokkal a leintés után a holland idiótának nevezte az egyik versenybírát, név szerint Gary Conellyt, aki a tavalyi Mexikói Nagydíjon látott „dobogócserében” is szerepet játszott. Sőt, a pilóta tovább ment, a holland Ziggo Sport kamerája előtt „mongolnak” nevezte a szerinte vétkes stewardot, utalva annak szűklátókörűségére, majd hozzátette, az ilyen versenybíráknak az otthoni kanapéról kellene nézniük a versenyeket.



Christian Horner több nyilatkozatban is kitért arra, hogy a versenybírák helytelenül jártak el Austinban, de Martin Brundle szerint is lehettek volna következetesebbek. Verstappen a verseny után a Peptalk című holland tévéshow vendége volt, ahol már egy kissé másként értékelte az Austinban elhangzottakat. „A pillanat hevében mondunk bizonyos dolgokat, de persze, nem úgy gondoltam” - vélekedett a 20 éves versenyző, aki akár bajba is kerülhet a nyilatkozat miatt.

„Abban a pillanatban csak kitört belőlem, nem akartam senkit sem megbántani.” Verstappen a verseny után azt gondolta, hogy „óh, már megint itt vagyunk”, ezért természetesen csalódott volt. „De így is jól sikerült a verseny számomra” - tette hozzá. A holland szerint semmi sem változtatna, ha sikerülne beszélnie Conellyvel, mert már nem lehet megváltoztatni a döntést. „Ez nem volt korrekt, és őrület, hogy nem lehet semmit sem tenni ellene.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: