Alonso kivételesen most felfelé mozdulhat majd el a rajtrácson, ugyanis Max Verstappen autójában motort cseréltek korábban, így jócskán hátrébb kerül a rangsorban. A spanyol pilóta így a nyolcadik helyről startolhat vasárnap Austinban, ami ismét aláhúzza a McLaren-Honda utóbbi hetekben mutatott kiváló teljesítményét.
A kétszeres világbajnok tavaly itt futotta egyik legjobb versenyét az Egyesült Államokban, amikor is a hajrában megelőzve Carlos Sainzot az ötödik helyet csípte meg és saját elmondása szerint élvezte is a futamot. Ebben az évben képes lehet megismételni 2016-os csodálatos teljesítményét?
„A Q2-ben futott gyorsköröm volt az abszolút kedvencem a kvalifikáción. Azt mondtam utána a csapatnak, hogy ez valószínűleg a maximum volt, amit csak elérhettem. Ha ezzel bejutok a Q3-ba, nagyszerű érzés lesz, de ha nem, akkor is boldog vagyok. És be is kerültünk végül a legjobb tízbe!” – nyilatkozta lelkesen Fernando Alonso az időmérő edzés után a Sky Sports F1 televíziónak.
„Úgy vélem, nagyszerű esélyünk kínálkozik a pontszerzésre. Szingapúrban nem sikerült az első kanyarban történt incidens miatt, Japánban pedig nagyon közel voltam Massához az utolsó körben, hogy pontot szerezhessek, pedig az utolsó helyről rajtoltam a motorcsere miatt” – fogalmazott a kétszeres világbajnok spanyol, aki szerint, ha a futamon minden rendben megy, nem távoznak üres kézzel Austinból.