DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamiltonnak valóban segített a csoda

Lewis Hamilton isteni csodának tartja, hogy rossz helyzetéből is győzelmet ünnepelhet Szingapúrban, Bottas is elégedett, Ricciardo pedig utólag örül, hogy rosszul rajtolt. Íme a dobogósok nyilatkozatai.

„Egyáltalán nem merültem ki, gratulálni szeretnék a csapatomnak, fantasztikus munkát végeztek. Valtterivel rengeteg pontot szereztünk a csapatnak, pedig a tegnapi nap után nem tűnt ilyen sikeresnek a hétvége. Tegnap azt mondtam, hogy csoda kell ahhoz, hogy győzzek. Az időjárás a kezünkre játszott, a Ferrariknak pechjük volt, ebből hasznot tudtam húzni, nem is lehetnék ettől boldogabb. Isten a mai napon megáldott engem, senki nem láthatta előre, mi történik az első kanyarban. Abban bíztam, hogy Sebastiannal harcolhatok az elején, de amikor megtörtént a baleset és a megperdülés, akkor arra gondoltam, hogy így azért könnyebb lesz. Amikor a verseny előtt elkezdett esni, éreztem, hogy lehet esélyem a győzelemre és onnantól csak erre összpontosítottam” – nyilatkozta rendkívül boldogan a világbajnoki összetettet most már komoly előnnyel vezető Lewis Hamilton.

„Valahogy az istenért sem tudom megnyerni ezt a futamot, de negyedszer állhatok itt dobogón, nagyon szeretem ezt a pályát. Ma egyszerűen hiányzott az a plusz tempó, ami az előző két napon még megvolt, jobb volt a Mercedes. Kicsit csalódott vagyok, hogy megint lemaradtam a győzelemről, de hálásnak kell lennem a sorsnak, hogy újra a pódiumig juthattam. A rajtnál a káosz előttem alakult, még jó, hogy rosszul rajtoltam, mert különben én is belekeveredtem volna. Nem tudom pontosan, kinek a hibája volt, de jól jöttem ki belőle. Úgy nézett ki, hogy hárman próbálták egy kis helyre beverekedni magukat, ez lett belőle” – ismerte el a Mercedes erősebb tempóját a második helyen végző Daniel Ricciardo.

Lewis Hamilton vesztett helyzetből is 25 pontot vert Sebastian Vettelre


„Nagyon jól sikerült kijönnünk a tegnapi szerencsétlen helyzetből. Szerencsések is voltunk, vártuk a lehetőséget, az pedig elérkezett és mi kihasználtuk. Jobban ment az autó, mint gondoltuk. A nedves pályán nekem nem ment olyan jól, utána a száradó pályán viszont egyre gyorsultunk és még kicsit nyomás alá is tudtam helyezni Daniel Ricciardót. Közelebb kerültem a pontversenyben Vettelhez, megpróbálom befogni őt, nagyon sok van még hátra az évből. Látatlanban biztosan elfogadtuk volna a rajt előtt, hogy első és harmadik helyen végzünk Lewisszal” – fogalmazott a harmadik helyezett Valtteri Bottas, aki a hatodik rajthelyről zárkózott fel a dobogóra.

Hamilton előnye háromról huszonnyolc pontra nőtt a világbajnoki összetettben egy olyan pályán, ahol az időmérő edzés után még a dobogó sem tűnt biztosnak. Könnyen elképzelhető, hogy a 2017-es világbajnoki címet eldöntő futamon vannak túl a versenyzők, Vettel a saját szempontjából a lehető legrosszabbkor nullázott.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: