DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

DTM vs. F1 a Hungaroringen - Mi a különbség?

Kevés versenyzőnek adatik meg, hogy rövid időn belül két csúcskategória gépét is megjárassa egy pályán - Lucas Auerrel ez történt a Hungaroringen, kevesebb, mint másfél hónap leforgása alatt.

A Német Túraautó Bajnokság mezőnye jelenleg nyári szünetét tölti, hiszen csak bő két múlva folytatódik a szezon Zandvoortban, augusztus 18. és 20. között. Éppen a legjobbkor rendezték tehát 2017 második évközi F1-es tesztjét a Hungaroringen, ahol a Force India az orosz Nikita Mazepin mellett a DTM összetettben jelenleg harmadik helyen álló osztrák pilótáját, Lucas Auert is kipróbálta. Gerhard Berger unokaöccse életében első alkalommal ülhetett be egy F1-es gépbe, mindössze másfél hónappal azt követően, hogy a Mercedes-AMG C63-asát terelgette ugyanitt.



Auer remekül helytállt, kedden a kilencedik, szerdán pedig a hetedik lett összesítésben - a Formula.hu kérésére összehasonlította, milyen érzés a két autót vezetni a Hungaroringen. „Elég gyorsan hozzászoktam a Force Indiához, a második nap végére teljesen otthonosan éreztem magam benne” - mondta az osztrák. „Amikor kigyorsítottam a bokszból, elámultam, mekkora erő rejlik ebben az autóban, igaz,a megszokottnál jobban kipörögtek a kerekeim. Egy olyan versenyző számára, aki a lehető leggyorsabban akar menni, igazán felemelő élmény.”

„Nehéz összehasonlítani (a DTM- és a F1-es autót), mert, a DTM-ben elég jó az aerodinamika, viszont sokkal nehezebbek a modellek, tető van a fejünk felett, nem látjuk a gumikat, és persze sokkal kisebb teljesítményre képesek azok az autók. A sebességkülönbség óriási, ahogyan a féktávok is jócskán eltérnek egymástól. A DTM-ben lassabban érkezünk meg egy kanyarba, és egy kicsivel korábban fékezünk. Aztán ott kisebb a kanyarsebesség is, különösen a négyes és tizenegyes kanyarokban. Egy DTM-autóval bátran megtámadhatod az ívbelső rázóköveket, az F1-ben ez lehetetlen, mert egyből a falban végeznéd.”

Amikor felvetettük a 22 éves pilótának, hogy a magyarországi teszt egy hosszú út kezdete lehet-e, ezt válaszolta: „Ami a motorsportot illeti? Persze!” - mosolygott az osztrák. „A Mercedes kivételes munkát végez a DTM-ben, és nagyon örülök, hogy részt vehettem ezen a teszten. A motorsportban nagyon gyorsan változnak a dolgok, meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: