DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel nem aggódik a büntetőpontjai miatt

Sebastian Vettel vezet a világbajnoki összesítésben, de a bakui incidens után már 9 büntetőpontja van. Közel az eltiltáshoz, de a német pilóta nem érzi úgy, hogy aggódnia kellene.

A négyszeres világbajnok nem gondolja úgy, hogy negatív hatással lenne az eltiltáshoz való közelség a világbajnoki küzdelmében. Bakuban három büntetőponttal sújtották őt, amikor a biztonsági autó mögött az újraindításra várva nekiütközött Lewis Hamilton autójának, majd első felindulásból, mivel azt hitte, Hamilton szándékosan fékezett előtte, mellégyorsított és szándékosan ráhúzta a kormányt riválisára.

A büntetőpontokat 12 havonta mérik, Vettel a legutóbbi egy évben kilencet gyűjtött már össze, tehát egy súlyosabb vétség azt eredményezné, hogy a Brit Nagydíjról eltiltják a német pilótát. Vettel azonban biztos benne, hogy ez semmit sem változtat a habitusán és pontosan ugyanúgy fog versenyezni a pályán, ahogy eddig, nem fél az eltiltástól.

Vettelnek Ausztriában nem szabad még három büntetőpontot szereznie


„Valóban, ez nem olyan adat, amire büszke vagyok. Mindannyiunknak vannak büntetőpontjaink, most éppen nekem van a legtöbb, nyilván nincs tervben, hogy újabbakat szerezzek hozzá. Természetesen tanulok ezekből és biztosan nem történik meg újra. Ha ismét ugyanebbe a helyzetbe kerülnék, egészen biztos, hogy visszafognám magam. Nem húzom fel magam” – nyilatkozta Sebastian Vettel.

„Egészen normális vasárnapot tervezek, amiből a lehető legtöbbet kihozom majd úgy, hogy lehetőleg a versenybírók ne is halljanak rólam. Ugyanakkor úgy vélem, ha megkérdezed az embereket arról, hogy történt-e velük már hasonló életük során és valaki azt mondaná, hogy nem, nem biztos, hogy elhinném” – fogalmazott a német pilóta.

Vettel esélyei nagyban megnőttek a győzelemre amiatt, hogy péntek délután a Mercedes nyilvánosságra hozta, hogy váltót cseréltek Hamilton autójában, így biztosan 5 rajthelyes büntetésben részesül vasárnap.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: