DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Sainz apját is befenyítette a Red Bull?

Jól felkavarta maga körül az állóvizet Carlos Sainz azzal, hogy az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján utalt rá: mivel a Red Bull nagyobbik csapatánál előreláthatólag nem jut lehetőséghez, hajlamos arra, hogy fontolóra vegyen más csapatoktól érkező ajánlatokat. Az energiaitalos vezérkar kiakadt, s a Formula.hu információi szerint nem csak a pilótát fegyelmezik, hanem az édesapját is. Nem is akárhogyan…

Forrásaink szerint Sainz piacképes portéka, a Renault állítólag akár azonnal is hajlandó lenne szerződtetni a küszködő, szenvedő Jolyon Palmer helyére, de a pletykák szerint vevő lenne a spanyol tehetségre a McLaren is. A Toro Rossónál a harmadik szezonját töltő Sainz vágya, hogy átkerüljön a Red Bull nagyobbik csapatához, ám ez a dolgok mostani állása szerint elérhetetlennek tűnik 2018-ra. Nemcsak ez lehet aggasztó a spanyol számára, hanem az is, hogy az energiaitalos tábornál hagyomány, hogy három évnél tovább senkit nem szerepeltetnek a fiókcsapatnál…

sainz-tororosso-spielberg-day1-1



Miután Spielbergben kijelentette, hogy készen áll a „következő szintre” és „egyelőre nem zár ki semmilyen lehetőséget”, felettesei jó alaposan felbőszültek. Előbb Christian Horner osztotta ki a spanyol, mégpedig jó alaposan, majd bekapcsolódott a hullámba Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke és Helmut Marko, a Red Bull teljes Forma-1-es programjának sportszakmai főnöke is. 

„Ezt a döntést nem Carlos Sainz fogja meghozni. Aláírt szerződése van a Red Bull-lal, így a Red Bull fogja eldönteni, hogy mit kell csinálni a jövőben. Picit bosszant, hogy a szezonnak ebben a szakaszában erről kell beszélni, pláne annak fényében, hogy Carlos egész karrierjét a Red Bull finanszírozta, az összes juniorkategóriában is. Ezek után most miért engednénk őt át bárki másnak? Néha a lojalitásnak is fontos szerepet kell játszania…” – mondta határozottan Tost. A mindig szigorú és sokszor véresszájú Marko még keményebben fogalmazott: „Már tavaly is mondtam neki, hogy akkor mehet, ha mondjuk a Ferrari hívja, viszont én beszéltem Maurizio Arrivabenével múlt szombaton, aki egy szóval sem mondta, hogy érdeklődnek Sainz iránt.”

Marko utalt arra is, hogy a Sainz-ügy hátterében az édesapa, a ralilegenda, Dakar-győztes Carlos Sainz áll, aki – mint mondta – „lehet, hogy erről álmodozik, itt is van, beszélgethet bárkivel, aki kíváncsi rá. Ebből mindig mókás helyzet kerekedik.”

sainz-tororosso-spielberg-day1-2

A Formula.hu forrásai a történtek után arról számoltak be, hogy Marko valóban csúnyán berágott és nem csak a sajtóban intézett dörgedelmet, hanem el is beszélgetett az idősebb Sainzcal. Ha minden igaz, a nagytekintélyű osztrák odáig merészkedett, hogy Sainz tudtára adta: amennyiben nem húzzák meg magukat, intézkedik, hogy az energiaitalos vállalat ne folyósítson több támogatást a Peugeot terepralis programjához, amelyben az idősebb Sainz jelenleg is érdekelt. Bár a Moszkvában ezen a hétvégén rajtoló Silk Way Rally-ra nem nevezett, a legendás pilóta Sebastien Loeb, Cyril Despres és Stephane Peterhansel mellett a francia gyártó gyári programjának egyik ékköve és terepralis berkekben köztudott, hogy neki köszönhető a Red Bull ottani szerepvállalása.

Persze joggal merül fel a kérdés, hogy miért ragaszkodnak ennyire görcsösen a kis Sainzhoz a Red Bullnál, ha úgysem tudják feljebb léptetni. A válasz több, a Formula.hu által megkérdezett forrás szerint az lehet, hogy Max Verstappen (szintén édesapja unszolására) állítólag mindenképpen szeretne a Ferrarihoz igazolni Kimi Räikkönen helyére: ez magyarázattal szolgálhat az idősebb Sainz Marko által is felhánytorgatott ferraris puhatolózására, másrészt a spanyol arra az esetre is jó lehet, ha a vörösök valóban elcsábítanák a hollandot a Red Bull Racingtől…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: