DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Költözhet a Német Nagydíj, jön Vegas vagy New York?

A világ egyik leghíresebb városába vinne egy második amerikai F1-es futamot a sportág új vezetése – Németországot pedig visszavárják, de lehet, hogy egy vadonatúj helyszínen.

Alig egy évtized leforgása alatt évi két versenyről két év alatt egyre csökkent Németország szerepvállalása az F1-es versenynaptárban, ám az új tulajdonosok feltett szándéka, hogy ismét állandó versenye legyen az országnak, mely tavaly az elmúlt hét évben vagy bajnok pilótát, vagy bajnok autót (tavaly pedig mindkettőt) adott a sportágnak, s ez a széria jó eséllyel idén sem szakad meg. Az viszont egyáltalán nem tekinthető készpénznek, hogy Hockenheim vagy a Nürburgring lesz a helyszín:

„Tavaly egy német versenyző győzött egy német autóban, szóval ez egy nagyon fontos piac” – idézi a DPA hírügynökség Chase Carey F1-gurut. „Egyértelmű, hogy fontos cél a számunkra, hogy jelen legyünk a német piacon, egyelőre vizsgáljuk a lehetőségeket. Már találkoztam a Német Nagydíj két korábbi otthonának képviselőivel, de más lehetőségeket is megfontolunk, egyelőre még túl korai konkrét kijelentésekbe bocsátkozni.”

Németország először a második, 1951-es szezon versenynaptárában tűnt fel, s összesen csak négy olyan szezon volt, amikor nem rendezett futamot (1950, 1955, 1960, 2015), így az idei lesz az ötödik ilyen a sportág 68 éves történetében. Összesen viszont 76 futamot tartottak az országban, hiszen a Nürburgring és Hockenheim hosszú időn át párhuzamosan fogadta az F1 mezőnyét (valamint 1959-ben volt egy versenye a berlini AVUS-nak is), így Olaszország után a második legtöbb nagydíjat ők rendezhették. Szintén előkelő helyen áll ezen a listán az Egyesült Államok, mely az 1970-es, illetve 1980-as években gyakran két, sőt egy ízben három világbajnoki futamnak is otthont adott – s az új vezetés tervei közt is szerepel e hagyomány felélesztése…

lasvegas



„Nagyszerű a partneri kapcsolatunk az austini pályával, de szerintem lehetne egy másik versenyünk is egy úticél-városban, ahogy én hívom” – mondta erről Carey. „New Yorkról, Miamiról, Los Angelesről és Las Vegasról beszélek, ugyanis e városok a legalkalmasabbak egy egészhetes esemény megszervezésére, melyre a világ minden tájáról jönnének érdeklődők. Persze a középpontban maga a verseny állna, de az egész esemény összességében több lenne, mint egy egyszerű F1-es hétvége.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: