DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
F1

A McLaren tudott a rizikóról, de fel fognak zárkózni

A McLaren főnöke nem izgulja túl istállója jelenlegi krízisét, szerinte ugyanis az átépített Honda motor már jól fog működni, felzárkóznak, a csapat pedig változatlanul nagyon motivált.

Zak Brown nemes egyszerűséggel annyit mondott a Honda 2017-es látványos szenvedésére, hogy „néha történnek ilyen dolgok”. Az ügyvezető igazgató teljesen biztos benne, hogy relatíve gyorsan véget ér majd a vesszőfutásuk a mezőny végén és gyors tempóban fel fognak zárkózni az élmezőnyre. A McLaren vállalta a rizikót a teljesen átépített Honda motorral, hogy siker esetén nagyobbat ugorjanak előrébb, de ez első próbálkozásra kicsit sem sikerült.

A 2015-ös borzalmas bemutatkozó évet követően a tavalyi szezonra a Honda alaposan feljavult mind tempóban, mind megbízhatóságban. A McLaren azt várta, hogy a lendület tovább folytatódik és még jobban lecsökkentik lemaradásukat a közvetlen élmezőnyhöz képest. Ennek megfelelően a Honda is kockázatot vállalt azzal, hogy teljesen új alapokra helyezte idei turbómotorjának építését, kis túlzással próbálta bizonyos elemeiben a Mercedest utánozni. A pályán azonban ebből komoly gondok adódtak, a tesztelés nagy részét Alonso és Vandoorne a pálya mellett töltötték tétlenül.

Az első futamon Alonso sokáig a 10. helyen haladt, nagy csatában a Force Indiával és a Renault-val, majd hét körrel a vége előtt egy felfüggesztési hiba miatt kiesett. Brown szerint minden követ megmozgatnak, hogy bebizonyítsák, a teszteléseken látott szenvedés a múlté, nem lesz még egy ilyen. „Tudtuk, hogy Hasegawa és stábja nagyobb kockázatot vállalt a teljes áttervezéssel, aztán a rizikó újabb rizikókat rejtett magában” – így Brown.

Eltökélten hisz a McLaren-Honda együttműködésben Zak Brown


„Ha bárki is azt hiszi, hogy egy helyben állunk, nem jól gondolja. Nagyon keményen dolgozunk a javulásért. Gyakran járunk Szakurában is, Eric (Boullier) például szinte hetente jár ki. Ilyen dolgok megtörténhetnek, ez egy nehéz sportág, főleg most, hogy a Mercedes, a Ferrari és a Renault így állva hagyott minket. Nem jól jöttünk ki eddig a kockázatvállalásból, nagyon keményen kell dolgoznunk, hogy mi is fejlődjünk” – folytatta nyilatkozatát a McLaren ügyvezetője.

„A Renault-nak óriási gondjai voltak néhány éve, majd év közben sikerült óriásit javulniuk néhány fejlesztéssel, tehát egyáltalán nem lehetetlen vállalkozás. Nem könnyű mindenkit ugyanúgy motiválni, de kellemes meglepetésként ért, hogy a csapat mennyire motivált ezekben az időkben is. Ez egy világbajnok csapat, a hozzáállásuk pontosan olyan most a nehéz időkben, mint amikor nyerünk. Fernando és Stoffel természetes, hogy frusztrált, hogy nem vagyunk versenyképesek, ez érthető. De nem adjuk fel, felzárkózunk!” – zárta nyilatkozatát Zak Brown.

Brown még megemlítette, hogy a japánok is nagyon motiváltak, a Honda és a McLaren viszonya továbbra is erős, minden híreszteléssel ellentétben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: