DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Lecserélné Raikkönent a Ferrari exfőnöke

Antonio Giovinazzi remek teljesítményt nyújtott első F1-es futamán, amely a Ferrari korábbi sportigazgatóját olyannyira meggyőzte, hogy azt ajánlja volt csapatának, igazolják le őt Kimi Raikkönen helyére.

Antonio Giovinazzi szombat délelőtt tudta meg, hogy a hétvégén már élete első F1-es futamát teljesítheti a Saubernél, keze pedig egy pillanatig sem rezzent meg Pascal Wehrlein autójában, és hiba nélkül a 12. helyre hozta be a C36-ost. Az olasz versenyző teljesítménye nem kerülte el az 1990-ben a Ferrari sportigazgatójaként tevékenykedő Cesare Fiorio figyelmét, aki úgy véli, hogy a 23 éves srác lenne a legjobb választás Kimi Raikkönen helyére a 2018-as szezonra – Fiorio már két évvel ezelőtt elküldte volna a finnt Maranellóból.



„Már négy-öt éve követem a pályafutását, és egyértelműen ő a legnagyobb tehetségünk, készen áll a Forma-1-re” – idézte az olasz szakembert Giovinazzival kapcsolatban az F1i.com. „A Ferrari jól tette, hogy szerződést ajánlott neki, és remélem, megkapja majd az esélyt. Ami Raikkönent illeti, Alonsóval közös, valamint Vettellel töltött első szezonja csalódást keltő volt, bár tavaly látszottak nála a fejlődés jelei. A szezon végén azonban már 38 éves lesz, ezért úgy vélem, itt az idő, hogy véget érjen kalandja a Ferrarinál.”

A korábbi sportigazgató nyilatkozatában kitért Sebastian Vettel remekbe szabott győzelmére is. „A tavalyi év az aggodalomról szólt, ezért nagyon fontos volt számára hogy ismét megmutassa az embereknek, egy négyszeres világbajnokról van szó. A Ferrarinak szintén a Mercedes orra alá kellett, hogy dörgölje, hogy az idei szezonban nehéz dolguk lesz majd. Azt mondták, hogy a brit mérnöki munka nélkül sehová sem fognak jutni, de Marchionne fiatal szakemberei megmutatták, hogy képesek a győzelemre.”

„Most jön a neheze” – folytatta Fiorio. „Az új szabályoknak köszönhetően versenyről versenyre egy tizedet kell javulniuk, amely a szezon végére két másodperces előrelépést jelent. Ha a Ferrari ezt véghez tudja vinni, versenyképesek maradnak, ha nem, akkor ugyanott lesznek, ahol eddig. Nagyon nagy erőfeszítésekre lesz szükség aerodinamikai téren.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: