DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Jósda: Ők fogják idén leégetni magukat

Nyolcrészes minisorozatunk negyedik epizódjában a szezon csalódásait vesszük sorra, azaz tőlük várunk kevesebbet, mint a közvélemény, vagy épp önmaguk – Titeket is ugyanerre biztatunk, várjuk a véleményeket!

Teljes gőzzel hangolunk a szezonnyitóra, minisorozatunkban a szezon legfontosabb kérdéseit próbáljuk előre megválaszolni, s arra biztatunk Titeket is, hogy nézzetek bele a kristálygömbötökbe, a kommentek közt ti is válaszoljatok a feltett kérdésre. Összesen nyolc témában próbáljuk megjövendölni, mit várhatunk az előttünk álló évtől, melyek közül az első itt található, a második itt, a harmadik itt, a negyedik kérdés pedig itt látható:

Ki lesz a szezon legnagyobb csalódása?

Balogh Tamás: Valtteri Bottas: Lewis Hamilton megeszi reggelire házon belül, a finn meg sem tudja majd közelíteni Nico Rosberg szintjét, legfeljebb egy-egy nagydíjhétvégén. Meg persze a McLaren-Honda, de őket már nem lehet csalódásnak nevezni egy ilyen katasztrofális előszezon után.

Berta Kitti: A McLaren. Az lenne igazán kellemes meglepetés, ha nem ők lennének azok, de a teszten mutatott eredmények és a csapat lehangoló nyilatkozatai alapján erre kevés esély van.

8-alonso



Bognár Viktor: No, ezt talán a legnehezebb megítélni, hiszen mindenkinek megvan a helye a közvélemény fejében, és akinek a megítélése nem egyértelműen pozitív, az már nehezen tud csalódást okozni. De azt mondanám, hogy Pascal Wehrlein nem fogja tudni úgy átlépni Marcus Ericssont ott a mezőny végén, mint azt sokan alapértelmezettnek veszik – megkockáztatom, hogy sehogyan nem fogja átlépni.

Czinege Ádám: Csapatként a McLaren-Hondát mondanám, akik az első pár versenyen pontot sem fognak szerezni, hacsak nem történik valami csoda a japán gyártónál. A versenyzők közül Lance Strollt említeném ebben a kategóriában, akinek idő kell, hogy belerázódjon az F1 körforgásába, addig viszont sokat fog hibázni.

Dezső Attila:Pascal Wehrlein. A német pilóta a várakozásokkal ellentétben nem gyűri maga alá az F1-ben már negyedik szezonját kezdő csapattársát, Marcus Ericssont, bát ebben a Sauber versenyképességének hiánya sem fog segíteni neki.

5-wehrlein2

Gellérfi Gergő: Nem mondom a McLarent, mert a tesztek után már semmit sem várok tőlük, így válaszom a Haas, akik nemhogy a várt előrelépést nem érik el, de csakis a két, erőforrásai miatt egyértelműen hátrányban lévő alakulatot, a McLarent és a Saubert tudják majd maguk mögé utasítani – de még előbbiben sem vagyok teljesen biztos.

Gobodics Tamás: Lance Stroll, ha lehet őt csalódásnak nevezni. Szerintem nem érett meg még ő erre a feladatra, lassú lesz, sokat fog hibázni, ezekre a félelmeimre ráerősített a teszt is, idén még nem lesz belőle újabb tinisztár.

2-stroll

Kármán Zoltán: Danyiil Kvjat szerintem nem tud egyről a kettőre jutni idén sem, de necces lehet még Stroll teljesítménye is.

Mészáros Sándor: Vannak, akik Verstappen példájából kiindulva csodát várnak Lance Strolltól is, a tesztek alapján viszont picit túlzónak tűnnek a vele kapcsolatban megfogalmazott jóslatok…

Strommer Benjamin: Emberfeletti teljesítmény volt, amit a Force India 2016-ban elért, de nagy eséllyel csalódini fognak, akik újabb tűzijátékra számítanak tőlük. Harmadik helyről beszélni végképp túlzás, de a konstruktőri negyedik pozíció megismétlése is álomnak tűnik a szabályváltozások évében, amikor különösen fontos az anyagi háttér. A tavalyi év volt a csúcs, onnan pedig csak lefelé vezet az út.

Összegzés: Mielőtt nagyon meguntuk volna magunkat, illetve egymást, végre változatos válaszok születtek erre a kérdésre. Egy név azonban többször visszatért, Lance Strollé, így összességében azt mondhatjuk, hogy a Formula őt várja az év legnagyobb csalódásának – a csapatok közül pedig a McLarentől számítunk csapnivaló eredményre, csak épp az előjelek után ez már nem is lesz akkora csalódás…

3-strollcrash

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: