DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Jósda: Mi lesz a McLarennel és Alonsóval?

Nyolcrészes minisorozatunk második epizódjában a McLaren-Honda-Alonso hármas idei sorsát, s jövőbeli együttmaradásának esélyét boncolgatjuk – s Titeket is ugyanerre biztatunk, várjuk a véleményeket!

Teljes gőzzel hangolunk a szezonnyitóra, minisorozatunkban a szezon legfontosabb kérdéseit próbáljuk előre megválaszolni, s arra biztatunk Titeket is, hogy nézzetek bele a kristálygömbötökbe, a kommentek közt ti is válaszoljatok a feltett kérdésre. Összesen nyolc témában próbáljuk megjövendölni, mit várhatunk az előttünk álló évtől, melyek közül az első itt olvasható, a második kérdés pedig itt látható:

Hogy alakul a McLaren-Honda és Alonso sorsa idén, s együtt kezdi-e ez a hármas 2018-at is?

Balogh Tamás: Nem, a szezon eleji folyamatos problémák után a McLaren úgy dönt, az év végén megválik a Hondától, amely így három év után ismét távozik az F1-ből – ezúttal azért, mert senki nem tart igényt a motorjaikra. A wokingiak megállapodnak a Mercedesszel, ez pedig meggyőzi Alonsót a közös folytatásról.

Berta Kitti: Amennyiben a szezon során kiderül, hogy a Honda megbízhatóbb, mint az a tesztek során mutatkozott, úgy a McLaren nem fog lemondani arról a tervéről, hogy egy napon együtt legyenek világbajnokok. Viszont az gondolom, ebben Fernando Alonso már nem fog részt venni, ő a szezon végén visszavonul.

6-alonso



Bognár Viktor: Ilyen idei kezdés után kizártnak tartom a negyedik közös szezont, viszont azt tippelem, hogy valamelyik kettő biztosan együtt marad – bármelyik. Akár a McLaren és a Honda másik pilótával, akár a McLaren és Alonso Mercedes-motorral, akár Alonso és a Honda az IndyCarban!

Czinege Ádám: A McLaren-Honda véleményem szerint idén annyira fog szenvedni, mint 2015-ben, s Alonso év végén más csapathoz vagy más kategóriába igazol. Ez a másik alakulat lehet esetleg a Mercedes, ha nem válna be Bottas, bár erre nem látok nagy esélyt, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a spanyol a WEC-ben folytatja pályáját 2018-tól.

Dezső Attila: Alonsóról pályafutása első szakaszában mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy türelmes ember. Egy harmadik évet a mezőny második felében nem fog megemészteni, ezért úgy gondolom, a spanyol vagy a visszavonulás mellett dönt, vagy körbenéz a pilótapiacon: ha a Ferrari nagyot dobbant idén, akkor újra visszatérhet a maranellóiak kötelékébe Kimi Raikkönen helyén.

3-alonso

Gellérfi Gergő: Katasztrofális évnek néz elébe a wokingi istálló, s 2015-höz hasonlóan ismét ott fognak tartani, hogy minden pontszerzést erőn felüli sikerént kell ünnepelni. Teljesen kizárt, hogy a felállás megmarad 2018-ra is ugyanígy, sőt a legvalószínűbbnek egyenesen azt érzem, hogy a McLaren jövőre már Mercedesszel és Alonso nélkül kezdi majd az évet. A spanyol ettől függetlenül nem fog visszavonulni, lesz, ahol tárt karokkal várják majd – még azt sem tartanám kizártnak, hogy egy szezonközi McLaren-búcsút követően…

Gobodics Tamás: Nem, szerintem a McLarennél és Alonsónál is betelt/betelik a pohár, ha a spanyolnak lesz lehetősége a Mercedeshez igazolni, akkor elmegy, kivéve, ha a Honda távozik és visszaváltanak a wokingiak Mercedesre – ebben az esetben Alonso maradhat, de a hármas így is felbomlik. Ha mégis marad ez a hármas, az vagy azt jelenti, hogy idén valahogy mégis reális dobogóesélyesek lettek (legalább a szezon végére), vagy azt, hogy mindenki megőrült…

Kármán Zoltán: Ha a Honda nyárig megoldja a gondjait és legalább azt eléri, hogy a motor aránylag megbízható legyen, és Alonso az 5–6. helyért harcolhasson vele, akkor marad. Ha folytatódik a vergődés, akkor Fernando továbbáll egy másik csapathoz, de szerintem nem vonul még vissza, ahhoz túl éhes.

8-alonso

Mészáros Sándor: Tekintettel arra, hogy a Honda elképesztő pénzt invesztál az épkézláb szponzorait cakk-pakk elveszítő McLarenbe, el tudom képzelni, hogy a brit-japán kapcsolat fennmarad, azt viszont annál nehezebben, hogy Alonso is maradjon. A sportág történetének legmagasabb fizetése elég ahhoz, hogy egy ideig bármit elviseljen, de most már látható nyomai vannak, hogy csupán a pénzzel nem lehet marasztalni a spanyolt. Azon sem lepődnék meg, ha menet közben szállna ki…

Strommer Benjamin: Csak bízni tudok benne, hogy a hármas magára talál a szezon során, és megszerzik első közös dobogós helyeiket. Ha igen, Alonso minden bizonnyal tovább kapaszkodik harmadik világbajnoki címe reményeibe, és meghosszabbítja szerződését a csapattal.

Összegzés: A hármas együtt maradását csak abban az esetben tartjuk elképzelhetőnek, ha a McLaren sokkal erősebb lesz idén a várhatónál, bár erre a tesztek alapján kicsi az esély. A szerkesztőség nagyobb része úgy véli, Alonso idén mindenképpen elhagyja Wokingot, történjék bármi…

1-alonso

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: