DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Innentől minden bevetés éles a Pirelli számára

Végre elérkezett, amire vártunk és vártak az F1 hivatalos gumiszállítójánál, a Pirellinél is. Nincs több tesztelés, innentől minden élesben megy. Több olyan dologgal is találkozhattunk a gumigyártóval kapcsolatban a tesztelések során, ami igencsak figyelemre méltó.

A múlt heti gyakorlás során, Kimi Raikkönen által felállított legjobb idő több, mint három másodperccel gyorsabb, mint a tavalyi Spanyol Nagydíj pole pozíciós ideje. Több, mint négy másodperccel gyorsabb, mint a tavalyi, szezon előtti tesztelések legjobbja, valamint több, mint hat (!) másodperccel veri a 2015-ös, első rajtkockás időt. Ez az utolsó szám igen sokat mondó. Úgy tűnt, az idény előtt magasra tették a lécet azzal az új gumiszabályokkal, hogy öt másodpercet szerettek volna javulni körönként Barcelonában.

Sokkal tartósabbak idén a Pirelli abroncsai


Az évad még el sem kezdődött, de ezt a célt máris teljesítették. Ráadásul nem elég, hogy ilyen időt futott a Ferrari, ráadásul mindezt a piros jelzésű szuperlágy keveréken, ellentétben a lila színű ultralággyal, ami még gyorsabb köridőt sejtetne. Ez még Rubens Barrichello valaha futott leggyorsabb körét is verte Barcelonában – 1:19,954-s időt ért el a Brawn-Mercedesszel – igaz, ennél láttunk jobb kört is, de az tesztelés során született. Felipe Massa egy évvel korábban a Ferrarival 1:18,339-ig tudta leszorítani az idejét. Kimi Raikkönen ráadásul azt nyilatkozta, hogy tudott volna még kicsit gyorsabban is menni, csak nem ez volt a teszt legfőbb célja csapatának.

Fontos kérdés lesz idén újra a regeneráció. A szélesebb gumik és a nagyobb leszorító erő sokkal gyorsabb kanyarsebességeket engednek meg, emiatt sokkal fárasztóbb és nehezebb az autókat vezetni. A pilótáknak jóval többet kell edzeniük, különösen a nyakizmok kapnak nagy terhelést, valamint nagyobb G erő is hat a testükre. Így is jobban élvezik viszont a vezetést. A versenyzők külön kérése volt erre a szezonra a gumigyártótól, hogy a gumik jóval gyorsabban nyerjék vissza versenyképességüket, ha néhány körig csúcsra járatták őket a határon autózva és emiatt túlhevültek. Ilyen esetben kevesebb idő telik el a gumik „regenerálódásáig”, mint korábban, amikor néhány ilyen kör teljesen kinyírhatta az abroncsokat. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem használódik el a kerék, az ugyanis elvenné a versenyek élvezeti értékét.

A szélesebb gumik is növelik a kanyarsebességet

A nyolc napos tesztelés során összeadva a 10 csapat 22 pilótája összesen 7427 kört teljesített, ez nagyjából 112 Spanyol Nagydíj hossza lenne. Ezen időszak alatt 2572 abroncsot, azaz 643 szettet használtak fel. Ez ugyan nincs olyan messze a tavalyi értéktől, bár egy évvel ezelőtt még egy csapattal több tesztelt, de a Manor azóta sajnos kényszerűségből elhagyta a sorozatot. A legtöbb körrel a Mercedes jelentkezett, 1096-tal, ebből 628-t az újonnan igazolt Valtteri Bottas. A finn pilóta futotta a legtöbb tesztkilométert a tesztek alatt. Természetesen az adatok csak kiindulási pontnak jók, nem tudhatjuk ugyanis, hogy melyik csapat mennyi üzemanyaggal töltötte fel autóját a körözések során, milyen programot futottak és milyen beállításokat használtak. Persze, azt sem tudhatjuk, ki mennyire nyomta keményen a gyors körében. Az igazság pillanata majd Ausztráliában következik el, nem egész két hét múlva. Ott már nincs értelme titkolózni, mindenki adhatja a legjobbját. Várjuk!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: