DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Red Bull nem hitt az egykiállásos taktikában

Christian Horner csapatfőnök szerint egy ideig fel sem merült bennük ez a lehetőség, Hamilton visszafogott tempója azonban lehetővé tette ezt. Beszélt arról is, miért nem utánozták le a Ferrarit.

A Red Bull az előző versenyekhez hasonlóan alternatív taktikát alkalmazott már az időmérőn is azzal, hogy Daniel Ricciardo és Max Verstappen az ultralágy helyett a szuperlágy abroncsokon harcolta ki a Q3-ba jutást, ezzel pedig az eggyel keményebb keveréken is rajtolhattak vasárnap. A hollanddal aztán a versenyen is meghúztak egy bátor lépést: miután a 19 éves pilóta már az első körben a mezőny végére esett vissza, a többiek kiállásának köszönhetően feljött másodiknak, s mivel Lewis Hamilton nem diktált nagy tempót, sokáig életben tudta tartani az abroncsait, így egyetlen kiállással teljesítette a távot. Adódott a kérdés, hogy Ricciardóval miért nem lépték meg ugyanezt:

„Azon a ponton nem voltunk meggyőződve, milyen hosszan tartanak ki a szuperlágy gumik” – magyarázta Christian Horner a Motorsport.com hasábjain. „Már az első körben, az 1-es kanyarban kicsit elfékezte, emellett figyelemmel kísértük Sebastian kivezető körét is. Amit nem akartunk, hogy átadjuk a pozíciót neki, és nem volt világos, hogy Daniel el tudott volna-e húzni attól a bolytól. Az egykiállásos taktika még csak fel sem merült bennünk akkor. Ezért hívtuk ki a bokszba: az elfékezés, Vettel tempója is közrejátszott, mert nem akartunk pozíciót veszíteni.”

ricciardo-redbull-abudhabi-2016-1



A csapatvezető szerint egyébként Verstappennel sem terveztek egykiállásos stratégiát: „Úgy tűnt, hogy Rosberget arra kérték, hogy a közelébe se menjen Maxnek, és éppen ezért egyre reálisabbá vált az egy kiállás. Lewis szemlátomást visszafogta magát, hogy bevárja őt, és amiatt, hogy Max 21 körig életben tudta tartani a szuperlágyakat, egyértelműen az egykiállásos taktika felé billentette a mérleget.”

„Utána nem sokkal Ricciardót is kihívtuk, hogy elévághassunk Kiminek” – folytatta a szakember. A lépés valóban bejött, hiszen az ausztrál a finn elé került, miután utóbbi is megejtette a maga második kerékcseréjét. „Viszont előbbivel alighanem megmutattuk a Ferrarinak, hogy mennyire jók a szuperlágyak.”

Utóbbi mondatával arra utalt Horner, hogy Sebastian Vettel autójára a verseny utolsó szakaszára szuperlágy gumikat raktak fel, amellyel mindkét Red Bullt átlépte a hajrában. Amikor arról kérdezték az energiaitalosok főnökét, hogy miért nem másolták le inkább a német taktikáját a Raikkönen-féle elévágás helyett, egy meglehetősen nyilvánvaló okot nevezett meg: „Mert már nem maradt szuperlágy szettünk” – mutatott rá Horner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: