DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hamilton visszavágott Rosbergnek

A Malajziai Nagydíj második szabadedzésén is a két Mercedes volt a leggyorsabb, de ezúttal a címvédő állt az élre. A két Ferrari a Red Bullok előtt, Alonso továbbra is gyors.

A második szabadedzés elején a közepes keverékű abroncsok kerültek elő, Nico Rosberg ezeken is 1:36,5-ös kört futott és nyolc tizedmásodperccel verte meg Sebastian Vettelt - ugyanilyen gumikon Daniel Ricciardo is jelentkezett egy 1:37,0-s idővel. Lewis Hamilton közben ezúttal is problémákkal bajlódott, ugyanis nem állt egyenesen a kormánya, de így is megverte csapattársát négy tizeddel, ráadásul a kemény keveréken.

hamilton-sepang-mercedes-2016



Szűk félóra elteltével Sebastian Vettel vette át a vezetést lágy abroncsokon 1:35,6-os idővel, nem sokkal ezt követően pedig Kevin Magnussen is beülhetett az első gyakorlás során lángra lobbant Renault-jába. Nem sokkal később Lewis Hamilton elsőként bement 1:35 alá, ezt pedig már senki nem tudta megdönteni - a brit bő két tizedet adott Rosbergnek, majd elkezdték a versenyszimulációkat.

Kimi Raikkönen a többiekkel ellentétes utat járt be, ő rögtön a gyakorlás elején elvégezte a versenyszimulációt, majd az utolsó félórában rakta fel a lágy keveréket és próbált gyorsköröket futni, ezzel fel is zárkózott a negyedik helyre, Vettel mögé. A két Red Bull közül Max Verstappen volt a gyorsabb, de jól ment a két McLaren is, mindketten befértek a legjobb tízbe, bár Jenson Button kissé kiakadt az őt feltartó Kevin Magnussenre. A Williams tempója most is messze elmaradt fő riválisuktól, a Force Indiától, Bottas és Massa elé még egy-egy Toro Rosso, Renault, illetve a brazil elé még egy Haas is befért. 

Érdekességként kiemelhetjük, hogy a Mercedes Rosberggel lepróbálta, hogy milyen itt egy ötmásodperces büntetés (ezúttal sem sikerült tökéletesen...), míg a versenyre készülve fontos adat, hogy Sebastian Vettel húsz kört tudott megtenni a lágy gumikon.

A szabadedzés eseményeiről folyamatosan frissülő cikkünkben is beszámoltunk!

 végeredmény-malajzia-fp2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: