DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

Malajzia

Quartararo döbbenetes pályarekorddal az élen délután is

Bő hat tizedet osztott ki a komplett mezőnynek a Petronas Yamaha franciája a Malajziai Nagydíj második edzésén. Dovizioso és Rossi követte őt a sorban, míg Marquez csak 13. lett – igaz, az összetett listán bőven Q2-t érő helyen áll.

részletek

Marquez bukása ellenére is óriási fölénnyel húzta be 80. rajtelsőségét

Közel másfél órás csúszás után tudták megrendezni a sepangi időmérőt, amelynek végén a hétszeres világbajnok bő fél másodpercet osztott ki a mezőnynek – pedig még egy esést is begyűjtött. Zarco és Rossi még az első sorban.

részletek

Verstappen ellentmondott apjának, és bejött

Max Verstappen mindig is hálás lesz édesapjának, hogy egyengette versenyzői karrierjét. Időnként előfordul azonban, hogy szembe kell menni az atyai tanáccsal és végül ez hoz sikert.

részletek

Gaslynek innentől felfelé, vallja a főnöke

Magától a csapatfőnökétől kapott elismerés múltkori teljesítményéért a francia, akitől pillanatok alatt további fejlődésre számítanak. Gasly eközben egykori honfitársáról emlékezett meg.

részletek

Vettel fogja megenni Verstappen születésnapi tortáját

Nem titkoltan annak reményében hívták meg Max Verstappent, Sebastian Vettelt és Kimi Raikkönent együtt a Malajziai Nagydíj sajtótájékoztatójára, hogy majd jól egymás torkának esnek a szingapúri rajtbaleset okán, a pilóták viszont ellenségeskedés helyett inkább jókat viccelődtek egymással.

részletek

Kubica még idén lehetőséget kap?

Robert Kubica hat és fél év kihagyás után ült idén nyáron újra F1-es autóban, a teszteken kiválóan szerepelt. Úgy tűnik, még ebben az évben az egyik későbbi versenyhétvégén beülhet a Renault-ba.

részletek

Malajzia megépíti „Ázsia Nürburgringjét”

Ezzel a hangzatos projektnévvel kezdett új, több funkcióval rendelkező versenykomplexum építésébe Malajzia. A pálya az F1 fogadására is alkalmas lesz, bár az ország jelenleg is éppen megszabadulni próbál a versenyétől.

részletek

Vettel: Nem rossz; Raikkönen: Összevissza nap

Megoszlanak a vélemények a Ferrarinál az F1-es edzésnapot követően. Vettel szerint a forróság kedvezhet nekik a Malajziában, Raikkönen viszont panaszkodik, holott jó időket teljesített.

részletek

Hamilton visszavágott Rosbergnek

A Malajziai Nagydíj második szabadedzésén is a két Mercedes volt a leggyorsabb, de ezúttal a címvédő állt az élre. A két Ferrari a Red Bullok előtt, Alonso továbbra is gyors.

részletek

Alonso a rajtrács végéről indul Malajziában

A McLaren kétszeres F1-es világbajnokát valószínűleg harminc rajthellyel sorolják hátrébb Sepangban, mert motort cserélnek az autójában - ezen felül több új elemet is tesztel majd pénteken.

részletek

Magnussen ismét pontokért harcolna Sepangban

Kevin Magnussen legutóbbi futama kitűnően sikerült, hiszen az idei évben másodszor távozott pontszerző helyezéssel egy versenyhétvégéről. A dán pilóta Malajziában is szeretne az első tízben végezni.

részletek

Brazil győzelem a szenzációs fordulatok után

Lucas di Grassi jókor volt jó helyen, és megnyerte a csillaghullásos versenyt, miután mindkét e.dams Renault győztesnek tűnő pozíciót bukott el. Az utolsó körökben felpörögtek az események a Formula-E maláj fordulóján.

részletek