DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Nem bízunk az esőgumikban!

Bár Lewis Hamilton egyértelműen kritizálta a versenyirányítás döntését a safety car mögötti rajtról, Sebastian Vettel szerint elsősorban nem ezzel, hanem az extrém esőgumikkal van a baj.

Nem sokkal a Brit Nagydíj rajtját megelőzően hatalmas eső zúdult a silverstone-i pályára, ezért a versenyirányítás úgy döntött, hogy a biztonsági autó mögül indítja útjára a mezőnyt. Ezt követően a safety car öt körön át a pályán maradt, így amikor visszatért a bokszba, számos versenyző is követte, hogy az átmeneti esőgumikra váltson. Bár a versenyirányítás döntését sok kritika érte, Sebastian Vettel szerint az alapvető probléma nem a stewardokkal, hanem az esőgumikkal van.

vettel_silv_pir



„Úgy gondolom, hogy alapvetően nem azt a döntést kell kritizálni, hogy a safety car mögül rajtoltunk, hanem az a probléma, hogy senki sem bízik igazán az extrém esőgumikban. Ezért inkább vállalunk egy jó nagy kockázatot azzal, hogy interekre váltunk még akkor, amikor sok helyen tapasztalhatunk aquaplaning hatást, egyszerűen azért, mert az a gyorsabb abroncs. Úgy gondolom, hogy nem egyszer említettük már, hogy az extrém esőgumik gyakorlatilag csak arra jók, hogy a biztonsági autót kövessük vele, aztán azonnal intereket akarsz felrakni.”

A futamgyőztes Hamilton viszont, aki már a safety car mögött körözve is hangot adott elégedetlenségének, alapvetően nem ért egyet azzal, hogy a biztonsági autóval rajtolt el a futam: „Én személy szerint úgy gondolom, hogy állórajtot is csinálhattunk volna. Persze mindenhol tócsák voltak és elég trükkös lett volna a helyzet, de erről szól az autóversenyzés.”

„Az viszont egészen biztos, hogy túl sokáig maradt a biztonsági autó, már simán interekre válthattunk, amikor végre elengedhettek minket. A 2008-as futamon még több víz volt a pályán, és akkor is állórajttal indultunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: